2010-09-01 19:58:25• hírek • Szatmár.ro

Leváltják a Kölcsey igazgatóját

Szeptember elsején több település iskolájában lejárt az iskolaigazgatók mandátuma, s ezzel egyidõben veszélybe kerültek a magyar igazgatói helyek is.

Korábban nem hivatalos forrásból kiderült, hogy ezen igazgatók helyére a jelenlegi főtanfelügyelõ, Mariana Popa politikai alapon, saját pártjából, a PDL-bõl való embereket akar a tanintézmények vezetõi székekbe ültetni, akár olyanokat is, akik nem is tudnak magyarul. Ennek hírére RMDSZ-es vezetõ politikusok, köztük Csehi Árpád tanácselnök, egyeztetésbe kezdtek.

Múlt hét pénteken úgy tûnt, hogy sikerült megegyezésre jutniuk, azonban e hét elején a fõtanfelügyelõnõ mégis másként döntött, s a harcos hangnemben zajló egyeztetések tovább zajlottak. Veszélybe kerültek többek közt az ákosi, az egri és a kökényesdi magyar igazgatói helyek, valamint az erdődi, a sződemeteri és a halmi iskolákban az aligazgatói helyek. A kinevezéseket illetően még folyik az egyeztetés. A magyar líceumok igazgatóinak is lejárt a mandátuma.

A Református Gimnázium és a Hám János Iskolaközpont esetében, lévén tematikus tanintézmények, az adott egyháznak is beleszólása volt, így maradtak az igazgatók. A Kölcsey Ferenc Fõgimnázium esetében sem akart beleszólni a főtanfelügyelőnő a kinevezésbe, azonban itt váltás történt.

A részleteket megtudhatják a Szatmári Magyar hírlap szeptember 2-i, csütörtöki számából.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: