2010-04-02 13:43:11• hírek • MTI/AFP

Létrejöhet a palesztin állam

Szalám Fajjád
Szalám Fajjád

A palesztin miniszterelnök, aki célul tűzte ki a független palesztin állam jövő évi létrehozását, egy izraeli lapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy ez az esemény legkésőbb 2011 augusztusáig be fog következni.

"A palesztin állam megszületése örömünnep lesz a nemzetek egész közössége számára" - mondta Szalám Fajjád a Háárec című lapban pénteken megjelent interjúban. "Úgy becsüljük, hogy a csecsemő 2011 tájban fog világra jönni" - tette hozzá. "Ez a mi elképzelésünk. Gyakorolni akarjuk azt a jogunkat, hogy szabadságban éljünk abban az országban, ahol születtünk, Izrael állam mellett, vele teljes harmóniában" - tette hozzá.

Fajjád már tavaly kijelentette: elszánta magát arra, hogy 2011-ben életre hívja a palesztin államot, függetlenül attól, hol tartanak majd a (jelenleg szünetelő) közel-keleti béketárgyalások. A cél szerinte az, hogy létrehozzák egy hatékony, önmagát kormányozni képes állam struktúráit. A béketárgyalások több mint egy éve megfeneklettek, és az újraindításukra irányuló erőfeszítések egyelőre nem hoztak eredményt. A fő akadály az izraeli telepespolitika.

"Ha (a tervünk) valamilyen okból 2011 augusztusáig kudarcot vallana (...) azt gondolom, lesz annyi hitelünk (...), hogy a realitás felülkerekedjen a politikai folyamaton, és meghozza az eredményt" (a palesztin állam létrehozását) - mondta a palesztin miniszterelnök az interjúban. A palesztinok azt hangoztatják, hogy egyoldalúan kikiáltják államukat, vagy követelik az ENSZ-től függetlenségük elismerését, ha nem történik előrehaladás a béketárgyalásokon. Izrael a maga részéről óva int egy ilyen lépéstől.


Palesztina
Palesztina


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: