2018-12-17 13:48:26• hírek • Bede Emőke

Letört ágak, megrongálódott autók. Ezt hozta magával az első hó

Eseménydús hétvégén vannak túl a Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség munkatársai: a hirtelen lehullott nagymennyiségű hó a megye több pontján is komoly károkat okozott.

A katasztrófavédelmi felügyelőség összegzőjéből kiderült, hogy vasárnap hét hó által okozott esethez riasztották őket. Három helyszínen a vezetékeket kellett kiszabadítani a rájuk dőlt faágaktól, két alkalommal pedig autókról kellett leemelni a hó súlya alatt összeroppanó ágakat. Ugyancsak két esetben pedig az úttestekről kellett eltávolítani a letört faágakat. 
 

A hétfő is hasonlóan alakult eddig. A nap első óráiban autókra és utakra dőlt ágakat kellett eltakarítani, illetve egy másik esetben a fa már egy tömbházi lakás ablakait veszélyeztette. Az ISU emellett azt is kifejtette közleményében, hogy az incidensek mielőbbi megoldása érdekében az önkéntes csapatok is munkába álltak, nem csak Szatmárnémetiben, de a megye több olyan településén is, ahonnan problémákat jelentettek.


Más megyékben is hasonló gondokat tapasztaltak. Mehedindi megyében például egy beteg után siető mentőt kellett kiszabadítani, Hunyadban pedig egy vonat akadt el a hatalmas hó miatt. Öröm az ürömben, hogy elzárt településekről vagy a hó alatt rekedt személyekről nem érkezett tudósítás. Országos szinten 4900 tűzooltó teljesít e nehéz napokban szolgálatot, a hóhelyzetet pedig folyamatosan figyelemmel kísérik annak érdekében, hogy azonnal reagálni tudjanak az újabb vészhelyzetekre.





Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: