2016-07-08 10:49:41• hírek • MTI

Letették hivatali esküjüket az új román miniszterek

Letették hivatali esküjüket csütörtökön az új román miniszterek, akiket a kormányátalakítás keretében nevezett ki Klaus Iohannis román elnök.

Dacian Ciolos miniszterelnök kedden jelentette be, hogy kormányátalakítást hajt végre, ennek nyomán négy minisztert váltott le. Iohannis nem emelt kifogást a kormányfő által javasolt személyek ellen, így három miniszter letehette az esküt az elnöki hivatalban.

Ciolos az információs technológiai minisztérium élére ideiglenesen Dan Tudorachét nevezte ki, aki a kormányfő kabinetfőnökeként már eddig is miniszteri rangban volt. Neki most nem kellett letennie a hivatali esküt.

Az új oktatási miniszter Mircea Dumitru filozófus lett, aki 2011 óta a Bukaresti Tudományegyetem rektori tisztségét töltötte be. 2012-ben az ő első rektori mandátuma idején állapította meg az egyetem etikai bizottsága, hogy Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök a plágium vétségével szerezte meg doktori címét.

A határon túli románokért felelős miniszter Maria Ligor volt kanadai román nagykövet lett, aki 1996 óta karrierdiplomata. Korábban spanyolországi román nagykövet is volt.

Közlekedési miniszternek Sorin Busét nevezték ki, aki a versenyszférában dolgozott eddig. 2010 és 2015 között a francia Renault autógyártó romániai technológiai központját vezette. Végzettsége szerint mérnök, korábban a Toyotának is dolgozott, huszonöt éves tapasztalattal rendelkezik a járműiparban.

Klaus Iohannis sok sikert kívánt a minisztereknek, és közölte: a közlekedési miniszterrel szemben a legfontosabb elvárása, hogy felgyorsítsa a nagy infrastrukturális beruházásokat. Az elnök a határon túli románokért felelős minisztertől azt kérte, mutassa meg a határon túl élőknek, hogy anyaországuk nem mondott le róluk, szüksége van rájuk. Becslések szerint 3-4 millió román állampolgár él külföldön, akiknek zöme 2002 után vándorolt Nyugat-Európába jobb megélhetésért.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: