2014-03-07 15:56:58• hírek • Kocsis Zoltán

Letették a jövő és az orvosi lakások alapköveit Szatmárnémetiben

A Studium Alapítványt Szatmárnémetiben Leiher Nóra képviseli, míg az építkezési munkálatokat Kiss Szabolcs felügyeli majd.

Egy időben hat orvos és művész lakhat családjával azokban a lakásokban, melynek alapköveit péntek délben Szatmárnémetiben tették le. A beruházást a marosvásárhelyi Studium Alapítvány, a magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium valamint a Bethlen Gábor Alap finanszírozza.

A Studium Alapítvány 2003-ban adta át Marosvásárhelyen a Tanári Lakások Szakkollégiumát, ahol 19 lakásban fiatal, rezidens orvosok lakhatnak. A cél természetesen az, hogy ezek a szakemberek gyökeret eresszenek a városban, ne kívánjanak elvándorolni. Ezt követően jött az ötlet, hogy Erdély földrajzilag két végletében, Székelyföldön és a Partiumban is szükség lenne hasonló lakásokra. Így esett a választás Sepsiszentgyörgyre és Szatmárnémetire, magyarázta Vass Levente, az alapítvány alelnöke.

A magyar közigazgatási és igazságügyi minisztérium valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával három egymás mellett levő telket vásároltak meg Szatmárnémeti nyugati részén, néhány száz méterre a Szamostól. A teljes telek összterülete így 1616 négyzetméter, az épület hasznos területe pedig 540 négyzetméter lesz. Három kétszobás és három egyszobás lakást vehetnek majd igénybe a fiatal magyar orvosok és színművészek. Ha sikerrel pályáznak, akkor családjukkal beköltözhetnek a lakások egyikébe - egy személy legfeljebb két, egyenként két éves periódusban használhatja majd a lakásokat. Azaz legjobb esetben összesen négy évig. Ezen idő elegendő arra, hogy családot alapítson, barátokat szerezzen, gyökeret eresszen - s ne kívánkozzon máshová, véli Vass. A pályázat feltétele, hogy az illető Szatmár megyének valamely településén állami intézményben gyógyítson illetve alkosson.

A Böjte-Beyer Kinga által tervezett épületek alapköveit március 7-én rakták le. A kövek érdekessége, hogy Marosvásárhely utcáiról származnak és mindegyikre a projekt egyik támogatójának a neve van ráírva. Az ünnepélyes eseményen részt vett többek között Pataki Csaba szenátor, Kereskényi Gábor és Erdei D. István parlamenti képviselők, Nm. Ft. Schönberger Jenő római katolikus püspök, Kovács Sándor református esperes, Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, Radu Roca, Szatmárnémeti alpolgármestere és Maskulik Csaba városi tanácsos.

Az ünnepi beszédek sorát Répás Zsuzsanna, a közigazgatási és igazságügyi minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára nyitotta. Beszédében a Maros megyei Görgényüvegcsűr, a Görgei havasok alján, egy román vidék kis magyar falujában tevékenykedő dr. Ballók Jolán orvos példáját említette, aki nem csak gyógyít, de a helyi magyarság identitását is igyekszik ápolni, megőrizni. Említette Lükő Bélát, a XX. század első félévének világhírű szatmárnémeti orvosát is, majd kitért a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem ügyére is. „Nem engedhetjük meg, hogy a magyar nyelvű orvosi képzés elsorvadjon. Ezért is ragaszkodunk az önálló magyar intézményhez. A Studium Alapítvánnyal közösen igyekszünk támogatni ezt: a hallgatóknak ösztöndíjat, az oktatóknak kutatási lehetőségeket, az orvosoknak pedig lakást biztosítunk. Az erdélyi értelmiség mindig is híres volt a közösséghez irányában való elkötelezettségéről. Meggyőződésünk, hogy ezáltal hozzá tudunk járulni az erdélyi, ezen belül pedig a szamári magyarság erősödéséhez", mondta Répás Zsuzsanna.

Erdei D. István képviselő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szavait tolmácsolva elmondta, a felépítendő épület lesz maga a kőszikla, amire a jövőnket építhetjük. „Az a célunk, hogy a fiatal orvosok, művészek ne menjenek el, itt maradjanak és minket szolgáljanak".

Pataki Csaba szenátor arra a kontinuitásra hívta fel a figyelmet, amit az RMDSZ képvisel azáltal, hogy „Cseke Attila egészségügyi miniszter mandátuma alatt is sok mindent építettünk az egészségügyben. A magyarság mindig épít és építeni fog!", mondta. Radu Roca alpolgármester is a jövő építéséről beszélt. „Mindannyiunk számára fontos, hogy a jövőben egészséges életkörülmények közepette és gazdag kulturális környezetben éljünk, és éljenek gyerekeink is".

"Én azt gondolom, hogy ez egy remek kezdeményezés és hogy jól illeszkedik a keretbe, amit az RMDSZ-szel elkezdtünk az egészségügyi infrastruktúrális fejlesztések alkalmával a megyében. Megújultak egászségügyi létesítmények, kórházak a megyében, ezzel a beruházással pedig közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy a tehetséges fiatal orvosok számára vonzó legyen Szatmárnémeti városa" - mondta Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.

Az ünnepség zárómozzanataként az előkészített kis vájatban elhelyezett alapköveket Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök és Kovács Sándor esperes szentelte fel. Előbbi Szent Pál a korinthusiakhoz írt első levéléből, utóbbi pedig a 127. zsoltárból vett idézettel kérte isten áldását az épületre és azok jövőbeni lakóira.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: