2014-12-17 14:02:27• hírek • MTI

Letette hivatali esküjét az új Ponta-kormány

Letette hivatali esküjét szerdán a Victor Ponta miniszterelnök által vezetette új kormány.

A parlament bizalmát hétfő este kényelmes többséggel megszerző, immár negyedik Ponta-kabinet tagjai az elnöki hivatalban tették le esküjüket. Traian Basescu államelnök a ceremónia előtt kijelentette: két miniszter személyével ugyan nem ért egyet, de kénytelen elfogadni őket, ugyanis az alkotmány szerint nem tehet semmit.

Az elnök Sorin Cimpeanu oktatási és kutatási miniszter, valamint Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli minisztert kifogásolta, akik tagjai voltak korábban annak a minisztériumi bizottságnak, amely két évvel ezelőtt felmentette a kormányfőt a plágiumvád alól. Ponta kedden jelentette be, hogy lemond doktori címéről. A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában internetes oldalán arról adott hírt, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium.

Cimpeanu a Gandul.info portálnak elmondta, hogy a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson kérdezték őt az államfőt ért plágiumvádról, amelyről úgy nyilatkozott, hogy nem volt köze hozzá. 2012 áprilisától ugyanis egyszerű bizottsági tag volt - magyarázta -, a testület elnöki tisztségét csak szeptembertől töltötte be, amikor már nem tárgyalták a kormányfő plágiumügyét.

A miniszter szerint Pontát tájékoztatta a bizottsági meghallgatás tartalmáról, aki akkor közölte vele, hogy lemond a doktori címről, mert nem akarja, hogy újabb mandátuma elején továbbra is a gyanú árnyéka vetüljön rá és kabinetjére.

A román média emlékeztet arra, hogy Liviu Pop 2012-ben ideiglenes oktatási miniszterként feloszlatta és újjászervezte a szóban forgó Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot, egy nappal azelőtt, hogy a testület hivatalból akart vizsgálatot indítani az ügyben. Pop volt az egyedüli miniszter, akivel az eskütétel után Basescu nem fogott kezet.

A román kormány fő erejét továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) alkotja, amely két kisebb koalíciós partnerével, a Konzervatív Párttal (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) kormányoz. Miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) úgy döntött, hogy kilép a kormányból, Ponta a szenátus liberális házelnöke, Calin Popescu Tariceanu által vezetett Liberális Reform Pártot (PLR) hívta meg a koalícióba.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: