2009-01-20 20:04:06• hírek • Szatmar.ro

Letette az esküt Barack Obama

Letette az esküt Barack Obama, az Egyesült Államok 44. elnöke. Az Egyesült Államok 44. elnöke az első afroamerikai, aki betöltheti ezt a tisztséget.

Nagy biztonsági felügyelet mellett került sor az eseményre. Becslések szerint kétmilliós tömeg előtt tette le az esküt az Egyesült Államokelnöke és alelnöke.

A tömeg sztároknak kijáró rivalgással fogadta Obamát, akinek a népszerűsége egyes vélemények szerint példa nélküli. Az elnöki eskü 35 szavas szövegét John G. Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke mondta előre Obamának a Capitolium nyugati oldalán rendezett ünnepségen. Az eskütételkor arra a bibliára helyezte kezét, amelyet példaképe, a rabszolgaság intézményének Amerikában véget vető 16. elnök, Abraham Lincoln használt 1861-ben,  amelyet elnöki beiktatáskor azóta sem használtak. Obama úgy vélte, azt az egységet lesz feladata megteremteni, amelyet Lincoln is, majd hozzátette, ahogy a világ változik, nekünk is változnunk kell.

Obama és az elődei

Beszédében szólt a gazdasági válságról, melyet már első napján szeretné napirendre tűzni, és gazdaságélénkítő csomagot készít elő, hogy kilábaljanak az utóbbi évtizedek legnagyobb pénzügyi kríziséből. Nem feledkezett meg beszédében a jelenleg is zajló háborúkról, amelyek kezelésére szintén ígéretet tett.

Az eseményen Rick Warren evangéliumi tiszteletes, a kaliforniai Saddleback Egyház lelkésze mondott bevezető imát, majd Aretha Franklin, a 21 Grammy-díjat elnyert énekes, a soul királynője énekelte el az amerikai himnuszt.

Obama, a 44. elnök

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: