2019-05-02 08:45:44• hírek • Szatmár.ro

Lesz-e londoni döntő az EL-ben?

Frankfurtban folytathatja sikersorozatát a veretlen Chelsea a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.

A hazája bajnokságában bukdácsoló, legutóbbi három mérkőzésén nyeretlen londoni együttes európai mérlege imponáló: a csoportkörben öt győzelem mellett egy döntetlennel zárt - utóbbit a MOL Vidi FC vendégeként érte el -, az egyenes kieséses szakaszban pedig minden párharcát kettős győzelemmel abszolválta.
    

A Bundesligában negyedik német együttes is jól teljesít az európai színtéren: mindössze egy vereséget szenvedett eddig az El-ben Adi Hütter csapata, amely a negyeddöntő első mérkőzésén kapott ki a Benficától.
    

A csütörtöki elődöntőben mindkét gárdánál lesz egy-egy fontos hiányzó: a németeknél a horvát csatár, Ante Rebic eltiltás, az angoloknál a német védő Antonio Rüdiger térdműtét miatt nem játszhat.
    

Az európai futballtörténelem első Chelsea-Frankfurt tétmeccsén az El legjobban támadó csapatai találkoznak: a Chelsea 30, az Eintracht 28 lőtt gólnál tart a sorozatban.
    

A másik ágon az Arsenal a Valenciát fogadja, és a londoniak számára intő jel lehet, hogy a tavalyi elődöntőben egy spanyol csapat, a későbbi győztes Atlético Madrid búcsúztatta az akkor még Arsene Wenger irányította együttest.
    

A két klub eddig ötször mérkőzött egymással az európai kupasorozatokban: az 1980-as KEK-döntőben a Valencia büntetőpárbaj után nyert, a 2000/01-es Bajnokok Ligája-szezon negyeddöntőjében idegenben lőtt több góllal jutottak tovább a spanyolok, míg a két évvel későbbi csoportkörben egy londoni 0-0 után hazai pályán 2-1-re nyert a Valencia.
    

A mostani idényben az Arsenal az El-csoportkört veretlenül zárta, az egyenes kieséses szakaszban ugyanakkor a BATE és a Rennes ellen is elveszítette az első mérkőzést, mielőtt a Napolival szemben kettős győzelemmel elődöntőbe jutott.
    

A La Ligában csak hatodik, de a Bajnokok Ligája-helyért még harcban lévő Valencia a BL-csoportkörből került át az El-be - a Juventus és a Manchester United mögött zárt harmadikként -, ahol eddig öt győzelem mellett egy döntetlent ért el.
    

Csapata bajnoki formájára sem Unai Emery, sem Marcelino nem lehet büszke: az Arsenal legutóbbi három Premier League-összecsapását elveszítette, míg a Valencia két bajnoki vereséggel hangolt az Európa-liga elődöntőjére.
    

Európa-liga, elődöntő, 1. mérkőzések:
Eintracht Frankfurt -Chelsea  22.00
Arsenal -Valencia  22.00

A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik, a sorozat fináléját május 29-én Bakuban játsszák.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: