2013-11-29 09:27:19• hírek • MTI

Leszavazta a szenátus Diaconu indítványát

A tervezetet Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő terjesztette a parlament elé. Eszerint Romániában nemcsak pártok, hanem a civil szervezetek sem kaphattak volna külföldi anyagi támogatást.

A nacionalista megnyilvánulásiról hírhedt Diaconu azzal indokolta módosító javaslatát, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt szerinte civil szervezeteken keresztül anyagi támogatást kapott Magyarországról, és ezért elszaporodtak az "államellenes" cselekedetek.

A szenátusi szavazáson 89 törvényhozó szavazott igennel az indítvány elutasítását javasoló szakbizottsági jelentésre, hat ellenszavazat és egy tartózkodás mellett - írta a Mediafax hírügynökség.

Az indítványról a képviselőháznak is voksolnia kell, csak ezt követően tekinthető a parlament által elutasítottnak.

A kezdeményező az indoklásban úgy vélte, hogy az új rendelkezés azokra a civil szervezetekre vonatkozna, amelyek politikai pártok körül jöhetnek létre azzal a céllal, hogy ez utóbbiak megkerüljék a pártfinanszírozási és választási kampányt szabályozó törvény előírásait, és külföldről, burkoltan anyagi támogatáshoz jussanak civil szervezeteken keresztül.

Egyes román véleményformálók élesen bírálták a kezdeményezést, és úgy vélték, hogy ennek az új szabályozásnak az elfogadása Romániát Oroszországgal egy szintre helyezné.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: