2019-06-30 05:08:20• hírek • Bede Emőke

Leszámolnának a kábítószer-kereskedelemmel: szakmai találkozó Szatmárnémetiben

Öt ország szakemberei vettek részt az elmúlt héten azon a szakmai találkozón, melynek Szatmárnémeti, azon belül is a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség székhelye adott otthont.

Maga a program egy EU-s projekt keretében valósulhatott meg, melynek elsődleges célja, hogy hatékonyabbá tegye az érintett országok kábítószer-kereskedelemmel folytatott harcát. Ennek köszönhetően az eseményen a Román Rendőrség és a helyiek mellett Lengyelország, Spanyolország, Bulgária, Észtország és Németország rendőrségének, illetve határrendészeti szerveinek képviselő vettek részt.


A találkozó első felében a Szatmár Megyei Rendőr-felügyelőség és a drogprevenciós központ bemutatták mindazokat a bűnüldözési és -megelőzési módszereket, melyekkel megyénkben is felveszik a kesztyűt a drogterjesztőkkel, majd következett a kiértékelő. A külföldről érkező szakemberek szerint több olyan módszert ismerhettek meg a prezentáció során, melyeket akár otthon is kamatoztathatnak.



A projekt célkitűzései között azonban nem csak az elméleti anyag elsajátítása szerepel, hanem az is, hogy a rendőrök e téren való felkészültségét tovább mélyítsék, azaz olyan tudásanyaghoz juttassák őket, melyeket a való életben, az utcán is tudnak alkalmazni. Ennek jegyében az év eleje óta már több szatmári rendőr is vett részt ilyen jellegű fejtágítókon, melyeket a partnerországokban szerveztek meg, de az év hátralevő részében további csoportos képzéseket is szerveznek számukra.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: