2008-11-06 18:39:20• hírek • Szatmár.ro

Lesz tornaterme a Kölcseynek

Közel két éve, hogy a Kölcsey Ferenc Főgimnázium régi tornatermét életveszélyessé nyílvánították, azóta a diákok, ha szép idő van az iskola udvarán, ha rossz idő van pedig az iskola erre a célra kiépített termeiben tartják a testnevelés órákat.

Most azonban megoldódni látszik a tornaterem problémája, ugyanis kiírták a licitet az új tornaterem kialakítására, mely az iskola épülete melletti kazánházban fog helyet kapni. A kazánház tornateremmé alakítása nem számít újdonságnak, viszont bizonyos objektív okok miatt mostanáig várni kellett a licit kiírására, azonban az iskola épületének problémája máig rendezetlen, tudniilik, a református egyház visszaigényelte illetve visszakapta azt.

A dolgok mostani állása szerint, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumnak május végéig kell kiköltöznie az épületből, ugyanis akkor jár le az öt éves türelmi idő. Értesüléseink szerint, addig még nem született egyezség az önkormányzat és az egyház között, azonban nem titok, hogy az önkormányzat és az iskola vezetősége is abban reménykedik, hogy sikerült közös nevezőre jutniuk, abban az értelemben, hogy a főgimnázium továbbra is az épületben maradhasson.

Jelen körülmények között joggal tehetjük fel a kérdés, hogy mi a célja az önkormányzatnak az új tornateremmel, hiszen ha mégsem sikerül megeggyezni az egyházzal, a kölcseyseknek biztosan menniük kell. A problémával kapcsolatban Kereskényi Gábort, Szatmárnémeti tanügyért felelős alpolgármesterét kerdeztük, aki a Szatmár.ro-nak elmondta, akárhogyan is lesz, abban az épületben tanintézmény fog működni és a diákoknak szükségük lesz tornateremre. „A diákok érdeke, hogy legyen tornaterem, függetlenül attól, hogy melyik iskola diákjai fogják azt használni"- jelentette ki az alpolgármester.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: