2009-02-09 13:08:30• hírek • Ferenczi Noémi

Jól szerepeltek a kölcseysek

Február 5. és 8. között került megrendezésre Marosvásárhelyen a XIX. Erdélyi Magyar Matematika Verseny. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot 12 diák képviselte. Az eredmény: három helyezés és négy dicséret.

Az idén is jól szerepeltek a kölcseysek az Erdélyi Magyar Matematika versenyen, melyen közel kétszáz erdélyi diák mérte össze tudását. A Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot egy 14 fős csapat képviselte, 12 diák és két kísérő tanár, Kató Enikő és Kovács Béla, matematika szakos tanárok.

A verseny két fordulóból állt: az elsőn magyarországi mintára készült példákat kellett megoldaniuk a diákoknak négy óra alatt, a második fordulón pedig hazai mintára készült példák voltak, melyek kidolgozására három óra állt a diákok rendelkezésére.

Az eredmények a tavalyihoz hasonlóak: Bondici László (X.A) első, Mandici Szilárd (XI.A) második, míg Polcz Péter (XI.B) harmadik helyezést ért el. Lakatos Tamás (IX.A), Sándor Péter (X.A), Tempfli Arnold (X.B) és Bodor Zoltán (XI.B) dícséretben részesültek.

A nemzetközi versenyre márciusban kerül sor Gyulán, ahol öt tanuló fogja képviselni a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot: a helyezéseket elért három tanuló, valamint Lakatos Péter és Bodor Zoltán.

A szatmárnémeti csapat

Bondici László első helyezést ért el

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: