2010-10-21 13:41:56• hírek • Szatmar.ro

Még mindig sok a kóbor eb

Folyamatosan érkeznek az értesítések a megye sintértelepére szatmárnémetiben kóborló kutyák miatt.

Balogh József, a 2009-ben megnyílt Dara és Pusztadaróc között üzemelő menhely vezetője portálunknak elmondta, napi rendszerességgel érkeznek bejelentések a lakosság részéről a falkákba verődő négylábúak miatt. Legutóbb a 17-es lakónegyedből értesítették a sintéreket arról, hogy a negyed piaca mellett egy 4-5 kutyából alkotott falka megtámadott egy az autójából éppen kiszálló nőt.

A vezető szerint ez a periódus kissé veszélyesebb, mivel jelenleg párzási idő van, ilyenkor agresszívebbek az ebek, ezért kerülnünk kell a közeli találkozást velük.

Az utcákon kóborló állatok befogására a sintértelepnek összesen öt ember áll rendelkezésére, Balog szerint ez annak tudható be, hogy senki sem hajlandó ebben az ágazatban dolgozni.
A Közösségi Rendőrségtől, a lakosoktól, illetve a Polgármesteri Hivataltól kapott értesítések alapján lokalizálják a szabadon lévő négylábúakat, azonban nem ritka az sem, hogy az utcát járva véletlenül bukkannak rá az ebekre.

A menhely és a polgármesteri hivatal között kötött szerződés alapján 2500 kutyát kellene befognia a cég munkatársainak, ezt a számot azonban még csak meg sem közelítik. Nem csupán a befogás aránya alacsony, hanem, ami még aggasztóbb, az örökbefogadásoké is. Az idei évben összesen 39 kutya talált új gazdára, valamint 42-t vitt haza régi tulajdonosa a menhelyről.

Balog elmondása szerint 14 napig kötelesek életben tartani a befogott állatokat, ezután elaltatják őket. A vezető szerint azonban nem ritka az sem, hogy a szebb példányokat akár 50 napig is tartják, abban reménykedve,hogy gazdára találnak.
Egy eb tartásának minimális költsége havonta azonban megközelíti a 100 lejt, így érthető, hogy kicsi az örökbefogadók száma - az új gazdának ki kell fizetnie a kutya tartására, ellátására köztött összeget.

A sintér telepről örökbe adott, illetve visszavett élőlényeket mikrocsippel látják el, így az illetékesek nyomon tudják követni ennek további sorsát. Amennyiben gazdája magára hagyja, akár 1000-2500 lejes bírságot is köteles fizetnie felelőtlen tettéért, így a telep vezetője óvva int mindenkit, hogy utcára dobja háziállatát.
A menhelyen egyébként minden hétfőn és csütörtökön 14-16 óra között várják az örökbefogadás céljából érkező érdeklődőket.


A darai telepre viszik a befogott kutyákat
A darai telepre viszik a befogott kutyákat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: