2010-11-17 16:35:19• hírek • Szatmar.ro

Lesz megoldás a kóbor kutyák ügyében

A lakossággal találkozott szerdán Szatmárnémeti polgármestere, valamint a Free Life egyesület tagjai, hogy a megyeközpont utcáin élő gazdátlan ebek ügyében értekezzenek.

A polgármesteri hivatal, illetve a Free Life egyesület a bevett európai példák nyomán közös akcióba kezd a szóban forgó állatok helyzetének megoldása érdekében.

Mint ahogy arról már többször beszámoltunk, az önkormányzat és a szervezet kollaborálásának fő célja, hogy a jelenleg a város utcáin kószáló négylábúakat elaltatását kikerülvén, ivartalanítással érjék el azt, hogy csökkenjen az egyedek száma. Az eutanázia ugyanis mindamellett, hogy az állatvédők számára elfogadhatatlan, csak rövid távon nyújt megoldást a populáció számának csökkenésére.

A hosszútávú megoldást az említett ivartalanítás jelentené, amely után a beoltott, csippel ellátott állatot visszaengednék eredeti élőhelyükre. Így elkerülhető lenne az, hogy helyüket újabb ebek vegyék át, az orvosi beavatkozásokon átesett kutyák pedig jóval szelídebbekké is válnak.

A Free Life vezetője, Lucretia Simon elmondta, körülbelül 40 négylábút saját költségükön már megoperáltak, ugyanakkor több örökbefogadási akciót is megszerveztek, amelyek sikeresnek mondhatóak.


A telek adott a központ kialakítására
A telek adott a központ kialakítására.


A következő lépés a már többször említett egészségügyi központ, ahol a befogott egyedeket kezelhetik, ivartalaníthatják, majd gyógyulás után visszaengedhetik az utcákra. Több állatorvos is segítségükre sietett a felhívásra és kedvező feltételek mellett vállalták önkéntes teendőjüket.
A szervezet egy egy hektáros területet is kapott felajánlásból, ahol kialakíthatják a központot.

A város polgármestere elmondta, semmi szükség arra, hogy a város szélén, egy víz- és elektromos hálózat nélküli telekre építsenek ingatlant, ugyanis az önkormányzat tulajdonában van egy erre a célra igen ideális terület, a Kossuth-kert mögött található egykori víztelephely.
A lakóházaktól távol, zöldövezetben helyezkedik el, ahol akár szabadon játszhatnának a friss levegőn az ideiglenesen befogott állatok.

A polgármester azt is közölte, hogy a központ kialakítása után is folytatnak majd eutanáziát is, ugyanis bizonyos esetekben kénytelenek ehhez az eszközhöz nyúlni annak érdekében, hogy úgy a lakosság, mint a többi négylábú életét biztonságban tudhassák.



Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: