2009-10-26 13:40:17• hírek • Ferenczi Noémi

Lesz Szatmáron Calvin tér?

A csütörtöki városi tanácsülés napirendjén szerepel az a határozattervezet, mely a Pacii (Béke) tér Jean Calvin térré történő átkereszteléséről szól. A tervezetet a megyeszékhely RMDSZ-frakciója kezdeményezi. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőcsoportja pedig ígéretet tett az indítvány támogatására.

Kereskényi Gábor alpolgármester, az RMDSZ városi elnöke a Szatmár.ro-nak elmondta: a névváltoztatást a Szatmári Református Egyházmegye és a Szatmár-Láncos Református Egyházközség közösen kezdeményezte, ugyanakkor a civil szféra is az ügy mellé állt, hiszen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) is támogatja az indítványt. Természetes tehát, hogy az RMDSZ-frakció felvállalta a határozattervezet kidolgozását.

„Jó alkalom a változtatásra, hogy idén a nagy francia reformátor születésének 500. évfordulóját ünnepeljük, a nevezett tér ugyanakkor a szatmári reformátusok számára kiemelkedő jelentőséggel bír. A tér egyébként az 50-es évekig már viselte a Calvin nevet" - érvelt a tervezet mellett az alpolgármester.

A határozattervezetben utalás történik a kétnyelvűség elvére is, hisz a tér hivatalosan a „piata Jean Calvin tér" nevet kapná, amennyiben a városatyák zöld utat adnak a változtatásnak. Kereskényi elmondta, a tervezet elfogadásához egyszerű többség szükséges, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőcsoportja pedig ígéretet tett az indítvány támogatására.

A tér egykori történelmi jelentőségével kapcsolatban felkerestük Szőcs Pétert, a Megyei Múzeum igazgató-helyettesét. Szőcs elmondta, a szóban forgó tér várostörténeti szempontból az egyik legfontosabb terünk, ugyanis a középkorban ez volt a város főtere. A Láncos templom helyén állt a plébánia, körülötte a város temetője, a piactér helyezkedett el. Maga a tér a két főutcának, vagyis a Rákóczi (Mihai Viteazul), mely folytatása az Erzsébet királyné (Iuliu Maniu) és a Kazinczy (St. cel Mare) utca kereszteződésénél található. Az egykori vár lerombolása után, a XVIII. században a város központja áttevődik a mostani városközpontba, így ez a zóna elvesztette akkori jelentőségét. A teret körülölelő ingatlanok már akkor egyházi tulajdonban voltak - tette hozzá.


A Láncos templom helyén állt egykor a plébánia
A Láncos templom helyén állt egykor a plébánia


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: