2011-06-21 18:14:12• hírek • Kocsis Zoltán

Lerohanták Ilyést az Ostrovuluion lakók

Váratlan és nagy számú vendégei voltak kedd délelőtt Szatmárnémeti polgármesterének: az Ostrovuluion lakók mintegy félszázan kerestél fel Ilyés Gyulát, hogy tiltakozzanak az áramszolgáltatás felfüggesztése miatt.

Amint arról a Szatmár.ro is beszámolt, június elején áramellátás nélkül maradt a hírhedt CD2 jelű tömbház, amely az utóbbi időben az Ostrovului gettója címet is „kiérdemelte". Ez sarkalta arra a mintegy ötven személyt (pontosabban mintegy harminc felnőttet és vagy húsz gyereket), hogy felkeressék a Polgármesteri Hivatalt.

„Minden társadalomban és minden városban vannak a perifériára vagy azon kívülre rekedt rétegek, akikeken a közösségnek bizony segítenie kell. Ez egyrészt erkölcsi kötelességünk, másrészt pedig egyfajta önvédelem is", mondta Ilyés Gyula a Szatmár.ro-nak. Kijelentette ugyanakkor, hogy ez a segítség csak egy bizonyos szintig terjedhet, különben az adózók egy része megkérdőjelezi annak létjogosultságát.

Az Ostrovului utca CD2-es tömbházával kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy az ott lakók nagy része a máshol, például a Toamnei vagy a Vulturului utcákon létrehozott szociális telepekről is lemorzsolódott. „Ez az ingatlan a lakók miatt jutott ilyen állapotba", jelentette ki.


Ilyést váratlanul érte a nagy számú "vendég"
Ilyést váratlanul érte a nagy számú "vendég"


Ilyés elmondta, hogy épp hétfőn egyeztettek a Prefektúrán a nevezett ingatlanról, amellyel kapcsolatban megegyezés született, hogy minimális szinten biztosítják számukra a villanyáram-ellátást. Ami gyakorlatilag a folyosók megvilágítását jelenti.

A lakók küldöttsége viszont felvállalta, hogy ők maguk is hozzájárulnak a teljes vezeték felújításához. „Felajánlottuk, hogy a hivatal elkészíti a felújítás terveit és kiszámítja annak költségeit. Amennyiben az ott lakók legalább fele tényleg hozzájárul a finanszírozáshoz, akkor mi is hajlandóak vagyunk segíteni. De együtt kell akarniuk", mondta a polgármester.

Aki nem szalasztotta el megjegyezni: idejéhez mérten minden lakos előtt nyitva áll az ajtaja, de a tárgyalásnak nem az a civilizált módja, hogy egyszerre ötvenen lerohanják irodáját.


A nagy számú "delegáció"


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: