2008-09-25 20:12:52• hírek • Szatmár.ro

Ismét nő a vízdíj

Október elsejétől az Apaserv Rt. új díjszabással számítja ki a vízszolgáltatásért járó díjat, ugyanis a Városi Tanács csütörtöki ülésén jóváhagyta a tarifák emelését.

Az Apaserv Rt. másfél éve számláz a most érvényben lévő díjszabás szerint. Az egyes háztartások vízdíját, az ivóvíz-szolgáltatásért és a szennyvízelvezetésért járó díjak összeadásával határozzák meg. Október elsejétől új alapáron működik majd az ivóvíz-szolgáltatás, illetve a szennyvízelvezetés is, amelyek együttesen tíz százalékos emelkedést eredményeznek, vagyis forgalmi adó nélkül 2,72 lejt kell köbméterenként a ivóvízért és a szennyvízelvezetésért fizetnünk.

 

Leitner János, az Apaserv igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, az új díjszabás az infláció emelkedése miatt is szükségszerű volt, viszont az Ispa program keretében, a fejlesztésekre felvett kölcsön hosszútávú törlesztését is ezekből az összegekből próbálják megalapozni.

A vízdíjemelés nem csupán a családoknak jelent pluszköltséget, ugyanis néhány nagyvállalatot is negatívan érint. Szatmárnémetiben körülbelül húsz olyan vállalat működik, amely tevékenysége révén – tejgyár, bőrfeldolgozó, vágóhíd – rossz minőségű szennyvizet juttat a csatornákba. A vízszolgáltatás árának emelésekor, külön határozzák meg ezeknek a vállalatoknak az új díjszabását, ugyanis a törvény értelmében rájuk nagyobb tarifákat kell kiszabni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: