2009-07-23 15:51:03• hírek • MTI

Lemondott tisztségéről Csinta Samu

Lemondott a romániai Magyar Polgári Pártban (MPP) betöltött tisztségéről Csinta Samu, a párt Kovászna megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Döntését azzal indokolta, hogy jogi és erkölcsi válságban van az MPP - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.

Csinta Samu, aki korábban a Krónika című kolozsvári napilap főszerkesztője volt, elmondta: ezután megmarad "mezei" MPP-tagnak, és egyelőre semmilyen tisztséget nem vállal, mert a párt jelenlegi állapota nem ad alkalmat "értelmes tevékenységre". Lemondását az is befolyásolta, hogy a Kovászna megyei pártelnökség több tagja részéről bizalmatlanságot érzett személye iránt.

Szerinte az MPP jelenlegi irányvonala a pártnak és tagságának további lemorzsolódásához vezet, ezért a jövőt nézve pesszimista.

"Politikai karrieremet jegelem, de a közélet iránt érdeklődő emberként a Székely Nemzeti Tanácsban próbálok tovább tevékenykedni" - mondta Csinta Samu, aki szerdán nyújtotta be írásos lemondását, amelyet a párt megyei vezetése esti ülésén tudomásul is vett.

Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt háromszéki elnöke az Új Magyar Szónak elmondta: tisztességes lépésnek tartja a lemondást, mert ha Csinta Samu úgy érzi, már nem tud együttműködni a megyei elnökséggel, akkor ez a helyes lépés.
Szerinte a nézeteltérések oka az, hogy a gyergyószentmiklósi MPP-kongresszus előtt néhányan Csinta Samut indították volna ellenjelöltként Szász Jenő pártelnökkel szemben az országos elnöki tisztségért, és ebben nem mindenki támogatta őt.

A hivatalosan 2008 elején pártként bejegyzett MPP elnökének 2009. március 15-én újválasztották Szász Jenőt, Székelyudvarhely akkori polgármesterét. A párt kongresszusa előtt húsz MPP-s tag nyílt levélben kérte fel Csinta Samut, hogy vállalja az elnökjelöltséget Szász Jenővel szemben, ám ő erre nem vállalkozott.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: