2012-02-06 12:16:34• hírek • Kocsis Zoltán

Lemondott a kormány, kormányválság előtt Románia

Egyelőre csak az biztos, hogy Basescu kijelölte az ideiglenes kormányfőt, aki nem más, mint az eddigi igazságügy-miniszter, Catalin Predoiu. Ő nem tagja semmilyen pártnak és addig látja el a miniszterelnöki teendőket, amíg ki nem nevezik Emil Boc végleges utódját.

Igazi politikai bomba robbant hétfő reggel Romániában: Emil Boc miniszterelnök benyújtotta lemondását. Néhány órával később a teljes kabinet vette kalapját. Előrehozott választások, politikai vagy technokrata kormány: ezen égetően fontos kérdések foglalkoztatják a közvéleményt. Na meg az RMDSZ sorsa!

„Nem tartom valószínűnek, hogy az RMDSZ kilépne a koalícióból, nem szokásunk az árulás. Ugyanakkor nem zárkózunk el az esetleges előrehozott választásoktól", mondta a Szatmár.ro megkeresésére Günthner Tibor Szatmár megyei szenátor.

Kelemen Hunor szövetségi elnök a realitatea.net hírportálnak hétfő délelőtt azt mondta, hogy az RMDSZ pozicionálása nagyban függ az új miniszterelnök személyétől. Ezzel kapcsolatban Günthner határozottan kijelentette: a szövetség csakis a politikai kormányt és a politikai miniszterelnököt tartja elfogadhatónak. „Ahhoz, hogy valakinek a parlament támogassa a döntéseit, ahhoz az kell, hogy ő képviselje is a parlamentet".

A szenátor szerint Boc lépése meglepő volt ugyan, de politikai logika szerint nem teljesen váratlan. Günthner szerint a PDL nem kente rá Bocra a sarat, hanem feláldozta őt. „A kormánynak népszerűtlen döntéseket kellett hoznia az elmúlt években. Noha ezek nagy része szükséges volt, amit bizonyít, hogy a román gazdaság kicsit megindult felfelé, mégis, a kormány népszerűsége jelentősen csökkent. Boc beáldozásával a PDL abban reménykedik, hogy egy tiszta lappal induló kormányfő és kabinetje javíthat a párt megítélésén a választásokig hátra lévő kilenc hónapban".

Már amennyiben egyáltalán marad annyi idő a választásokig. A négy parlamenti párt a hétfői nap során tárgyalásokat folytat Traian Basescu köztársasági elnökkel a kialakult helyzetről. Az ellenzék állásfoglalása pedig egyértelmű: előrehozott választásokat akarnak. Amitől az RMDSZ sem zárkózna el.

„A felmérések szerint az RMDSZ megítélése nem olyan rossz, mint a PDL-é. Úgy érzem, a megszorító intézkedések ellenére az RMDSZ a magyarság számára a legjobb döntéseket hozta meg az elmúlt időszakban. Három éve azért álltunk a PDL mellé, mert úgy gondoltuk, a kormány részeként hatékonyabban tudjuk szolgálni a közösség érdekeit, mint ellenzékben. Ráadásul a magyarság többsége akkor Basescut támogatta", mondta a szatmári politikus.

Günthner szerint az előrehozott választás a köztársasági elnök számára is végzetes lehet: egy újfajta összetételű parlament megbuktathatja Basescut.

A miniszterelnök személyét a köztársasági elnöknek kell kineveznie és a parlamentnek kell jóváhagynia. Basescu érdeke az, hogy minél hamarabb konszenzusra jusson a négy politikai párttal, ellenkező esetben megnő a számára veszélyes előrehozott választás esélye. Ennek tükrében nem valószínű, hogy 2009 őszéhez hasonló kormányválság alakuljon ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: