2014-02-05 09:40:09• hírek • MTI

Lemondott a Maros megyei tanács alelnöke

Lemondott tisztségéről a Maros megyei tanács magyar alelnöke, Lokodi Edit Emőke. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus - aki 2004 és 2012 között a Maros megyei önkormányzat elnöki tisztségét töltötte be - a megyei képviselői mandátumától is megválik.

Lokodi Edit Emőke az MTI-nek megerősítette, hogy lemond. Elmondta, személyes és családi okokra hivatkozva kérte mind az RMDSZ-nél, mind a Maros megyei önkormányzatnál a felmentését március elsejétől. Hozzátette, a külföldön élő gyermekeinek és unokáinak szükségük van a segítségére, ezért döntött úgy, hogy egy időre külföldre költözik.

A politikus elmondta jövőbeli politikai ambíciói nincsenek, át szeretné adni a helyét a fiatalabb politikus generációnak. Lokodi Edit Emőke az MTI-nek elmondta, minden esély megvan arra, hogy RMDSZ-es politikus foglalja el a megüresedő megyei alelnöki tisztséget, hiszen a magyar szövetségé a legnagyobb frakció az önkormányzati testületben.

Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének az elnöke az MTI-nek elmondta, megérti Lokodi Edit Emőke döntését, de végtelenül sajnálja, hogy a szövetségnek nélkülöznie kell a megyei tanács alelnökét az önkormányzati munkából. "Tízéves önkormányzati vezetői karrier van a háta mögött, ami során páratlan eredményeket ért el" - jelentette ki az elnök.

Brassai Zsombor kevéssé tartotta valószínűnek, hogy az etnikai törésvonalak mentén oszoljon meg a tanács az alelnöki tisztség betöltéséről döntő - várhatóan március eleji - ülésén. A 35 tagú önkormányzati testületben a megye magyarságát 13 RMDSZ-es politikus képviseli.

"A román politikai pártok megosztottsága aligha veszélyezteti az alelnöki tisztség elnyerését. A 13 tagú RMDSZ-frakció olyan politikai tényező a megyében amit az elnök sem hagyhat figyelmen kívül" - jelentette ki Brassai Zsombor.

A Székelyföld egy részét is magába foglaló, több mint félmilló lakost számláló Maros megyében 38 százalékos a magát magyarnak valló lakosság aránya.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: