2013-05-17 08:01:08• hírek • MTI

Spanyolország még nem ismeri el Koszovót

José Manuel García Margallo
José Manuel García Margallo

Spanyolország továbbra sem hajlandó elismerni Koszovót, legalábbis addig, amíg Szerbia sem ismeri el azt - derült ki José Manuel García Margallo spanyol külügyminiszter csütörtöki bukaresti látogatásán tett nyilatkozatából.

A spanyol diplomácia vezetőjét egy - vendéglátójával, Titus Corlatean román külügyminiszterrel közösen tartott - sajtóértekezleten kérdezték: nem tart-e Spanyolország attól, hogy magára marad a koszovói függetlenség elismerését elutasító álláspontjával, nemrég ugyanis Románia is jelezte, hogy felülvizsgálná eddigi elzárkózó álláspontját.

"Spanyolország nem fogja elismerni Koszovó egyoldalú nyilatkozatát, amíg Szerbia nem ismeri el azt. A spanyol kormány megítélése szerint egy egyoldalú függetlenségi nyilatkozat jelentős rést nyitna a nemzetközi jogban. Az önrendelkezési jog csak a katonai megszállás alatt élő gyarmati népeket illeti meg, ahol nem ismerik el az illető nép politikai jogait: de véleményünk szerint itt nem ez a helyzet" - magyarázta Margallo.

A román külügyminiszter ugyanazon a sajtóértekezleten azt mondta, tájékoztatnia kell a bukaresti parlamentet a Belgrád-Pristina megállapodásról és annak következményeiről, majd Románia az európai partnerek értékelését is figyelembe véve fogja kialakítani álláspontját Koszovó ügyében.
Victor Ponta román miniszterelnök áprilisban jelezte: nem kizárt, hogy Románia felülvizsgálja eddigi elutasító álláspontját Koszovó függetlenségének elismerése terén.

Az Európai Parlament április 18-án nagy szavazattöbbséggel jelentést fogadott el Koszovó európai integrációs kilátásairól, amelyben felszólítja az uniós tagországokat, hogy ismerjék el a korábbi szerbiai tartomány függetlenségét - közölték a román hírforrások. A 27 EU-tagállam közül Románia, Spanyolország, Görögország, Szlovákia és Ciprus nem ismerte el Koszovót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: