2011-01-11 13:53:07• hírek • MTI

Lemondanak az AN-2-esekről

A román hadsereg nem használja többé az Antonov (An-2) típusú repülőgépeket, miután tavaly júliusban egy ilyen gyakorló repülőgép balesete nyomán tizenkét katona vesztette életét - adta hírül kedden a Mediafax.

A hírügynökség katonai forrásokra hivatkozva már korábban közölte, hogy a hadsereg tavaly nyár óta megtiltotta az An-2 típusú gépek használatát. Most viszont olyan döntés született, hogy végleg használaton kívül helyezik őket. Ezt a hírt később a román védelmi minisztérium hivatalosan is megerősítette, és közölte, hogy keresik a repülőgépek hasznosításának módját.

A döntés összefüggésben áll a tavaly július 5-én történt balesettel, amikor egy An-2 típusú kisgép 14 emberrel (10 ejtőernyős és 4 fős személyzet) a fedélzetén lezuhant. A szerencsétlenségben tizenketten veszítették életüket.

A vizsgálatok megállapították, hogy a tragédia olyan műszaki meghibásodás miatt következett be, amelyet nem lehetett előre látni. A gép lengyel gyártmányú volt, 1992-ben került a hadsereg használatába.


Antonov repülőgép - nem kell már a hadseregnek
Antonov repülőgép - nem kell már a hadseregnek


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: