2010-12-20 16:33:15• hírek • Szatmar.ro

Leleplezték Kiss Gedeon szobrát

Környezetvédők, politikusok, művészek, diákok és a sajtó jelenlétében leplezték le annak a Gida bácsinak a szobrát, aki a XIX. században a legtöbbet tett azért, hogy városunk minél több zöldövezettel büszkélkedhessen.

Az ünnepség Bura László helytörténész Kiss Gedeonról szóló ismertetőjével kezdődött. A szoboravatás egyik különlegessége, hogy az eredetileg 1903-ban leleplezett szobrot szintén közadakozásból készítették el. Akárcsak a múlt században, ma is több nemzet összefogásából jöhetett létre a fák ezredesének tiszteletére készült alkotás  .

Bura után Felician Pop költő méltatta Kisst, majd Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, illetve Ilyés Gyuláé volt a szó.

Mint kiderült, ezen a napon került sor a polgármesteri hivatalban egy városrendezési közvitára, amelyet a város műépítészei indítottak el és célja egy szép városrendezési terv megalkotása. A szoboravatás ünnepélyességét Geszti Tímea és Carol Erdős szavalata is emelte, akik egy Vass Albert, illetve egy Mihai Eminescu verssel lepték meg az egybegyűlteket.

Az ünnepség végezetével sor került a szobor leleplezésére, illetve ennek megkoszorúzására.


Újabb szobrot állítottak Kiss Gedeonnak
Újabb szobrot állítottak Kiss Gedeonnak




Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: