2010-05-17 18:26:13• hírek • Szatmar.ro

Lejárt a személyi bevallások határideje

Hétfőn lejárt a személyi jövedelemadó bevallásának határideje. A pénzügyi hivatalban pénteken volt a legnagyobb sürgés, ami annak tulajdonítható, hogy nagyon sokan nem értesültek arról, hogy májusban a hétvégére eső 15-e helyett 17-ére, azaz hétfőre tolták ki a leadási határidőt.

A déli órákig országosan körülbelül 3,2 millió adózó adta le bevallását, a 200-as adóbevallási formanyomtatványt, amelyen a megfelelő mezők kitöltésével, idén is támogathattak különböző szervezeteket, alapítványokat. A pénteki napon a szatmárnémeti Pénzügyi Hivatal hivatalos értesítést kapott a Pénzügyi Minisztériumtól, amelyben felszólította a pénzügyi intézményt, hogy ne fogadjanak el az adózóktól olyan űrlapot, amely számítógépen volt kitöltve. Rossz nyelvek szerint ezzel azt szerette volna elérni a minisztérium, hogy az így el nem fogadott űrlapokon szereplő 2%-os felajánlásokat megtakarítsák az állam számára. Lássuk be, nem kell túlzottan paranoiával rendelkeznünk ahhoz, hogy higgyünk ezen felvetéseknek ismervén az államelnök múlt hetekben közzétett kijelentéseit.

A szatmárnémeti Pénzügyi Hivatal vezetői azonban úgy döntöttek, hogy az üzenet ellenére elfogadják az elektronikusan kitöltött űrlapokat is, így az alapítványok megkaphatják az őket illető felajánlásokat. Az adózási rendszer 2008-tól lett egykulcsos, addig 2003-tól kezdődően ötkulcsos volt, ami azt jelentette, hogy ha egy személy több jövedelemmel is rendelkezett, minden egyes jövedelmét külön leosztva 5 kategóriába sorolva adózott.

A mai egykulcsos adózás a jövedelem nagyságának mértékében nem tesz különbséget, egységesen 16%-ot fizet minden egyes plusz jövedelemmel rendelkező egyén. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is, azonban szakértők állítása szerint a régi ötkulcsos adózás előnyösebb volt a jelenlegi egykulcsos adózással szemben, ennek visszaállítása ugyanakkor rengeteg bonyodalmat okozna a pénzügyi hivatalokban.


Hétfőig adhatták le adóbevallásukat
Hétfőig adhatták le adóbevallásukat


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: