2011-05-16 15:47:02• hírek • Szatmar.ro

Lejárt a határidő

Eredetileg május 15.-ig kellett leadniuk az érintetteknek a személyi jövedelmükről szóló nyilatkozatot, ám mivel ez a nap vasárnapra esett, ezért egy nappal kitolódott a határidő. Ennek megfelelően Szatmár megyében is hétfőig kellett leadni a dokumentációt, melyen az érintett arról is rendelkezhetett, hogy mely sorsra jusson adója 2%-a.

Minden, a fizetésen felüli jövedelemről kellett hétfőig bizonyságot tenniük az érintetteknek, így a magánvállalkozással rendelkezőknek vagy a szabad foglalkozásúaknak. Hogy Szatmár megyében pontosan hány személyt érint ez a dolog, azt Gergely Lajos közgazdász, adószakértő nem tudta megmondani. „Ez az adónem modern adónak számít, 2003-ban vezették be. 2006-ban azonban úgymond kikerült belőle a fizetés, így ezt követően az érintettek száma is csökkent", mondta a szakember.

Aki elmondta, hogy mivel rendkívül alacsony a szankciók mértéke, ezért viszonylag sokan „el szokták felejteni" megejteni ezt a műveletet, legalábbis időben. „Amennyiben valaki 48 órát késik a nyilatkozattal, annak 10 lej körüli büntetést kell fizetnie", magyarázta a szakember. „Elsősorban azok tartják fontosnak betartani a határidőt, akik adójuk 2%-át fel akarják ajánlani valamely szervezet, alapítvány vagy intézmény javára, mert ezt csak a határidőig lehet megoldani", folytatta Gergely.

Aki hozzátette: egyeseknek akár meg is érheti beadni a nyilatkozatot. Negyedévente ugyanis mindenki kénytelen befizetni egy „ideiglenes adót". Amennyiben a mostani bevallása alapján megállapítást nyert, hogy túl sokat fizetett a tavaly, akkor most visszaigényelheti a különbséget. Esetleg átütemezheti a következő évre.

A bevallások feldolgozása, kiszámítása megközelítőleg hatvan napot vesz igénybe, az adóhatóság ezt követően értesíti az érintetteket, hogy milyen összeget kénytelen befizetni illetve hogy esetleg mennyi az összeg, amit visszaigényelhet.

Gergely Lajos elmondta továbbá, hogy Szatmár megyében mintegy húsz ellenőr foglalkozik a személyi jövedelemadó befizetésének ellenőrzésével, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy-egy érintettet 3-5 évente ellenőriznek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: