2019-10-29 13:25:49• hírek • Bajnai Botond

Lehet még jelentkezni az Aranykapu Kulturális Egyesület rendszeres foglalkozásaira

Október 4. óta ismét nyitva a Fonó, az Aranykapu Kulturális Egyesület a hónap elején megkezdte az idei tanévben zajló rendszeres foglalkozásait.

 

A heti rendszerességgel zajló kézműves, népzenei és képzőművészeti tevékenységeket sokan látogatják, viszont még mindig van néhány hely, ahová még várják a jelentkezőket.
 

Természetesen vannak olyan csoportok, amelyekhez már nem lehet csatlakozni, vagy mert elérték a maximális létszámot, vagy mert a csoport szintje túlságosan haladó egy újonnan érkező számára.
 

De van több olyan kézműves csoport, ahová örömmel várják a jelentetőket: ilyen például a szerdánként 18 órától kezdődő 9–12 évesek számára szóló kisiskolás csoport, illetve a csütörtöki 18 órától meghirdetett 6–8 éveseknek indított kézműves csoport is.
 

Akik szeretnék, hogy gyermekük már egészen kicsi korban megismerkedjen a hagyományos kézműves technikákkal, bátran érdeklődjenek, hiszen gyermeküket szeretettel várják.
 

Ugyanakkor múlt héten beindult a citeraoktatás is, itt is sok még a szabad hely. A pénteki citeraműhelyek felkészültség és életkor szerint különböző csoportokba várják az érdeklődőket.
 

Péntekenként 16 órától a 6–10 éves korosztályt várják, 17 órától a 10–14 éveseket, míg 18 órától immár felnőttek is jöhetnek citerázni.
 

Az előző évekhez képest nagy előny, hogy tavaly pályázati támogatással hangszereket vásárolt az egyesület, minek köszönhetően minden résztvevő anélkül tud citerán gyakorolni, hogy azt meg kellene vásárolja magának.
 

„Évekig gond volt, hogy szerettek volna többen jönni, de nem volt hangszer, csak ha mindenki megvette magának, ami sokak számára nehézséget okozott. De ma már vannak nagyon jó minőségű hangszereink, így bárki bátran jelentkezhet az alkalmakra” – fogalmazott Nezezon Enikő, az egyesület vezetője.
 

Ugyanakkor október 29-től beindulnak a Kovács Emil Lajos festőművész által vezetett rajz és festészet műhelyek is, az idei évtől nem csak gyermekeknek.
 

Keddenként 18 órától két órás képzőművészeti foglalkozásra várják a felnőtteket is a Fonóba, viszont a szervezők kérik, akiket érdekelnek ezek az alkalmak jelezzék azt, előzetes egyeztetés nélkül ne toppanjanak be, annak érdekében, hogy helyet és eszközöket lehessen előkészíteni minden érkező számára.

 

A foglalkozásokkal és az alkotóműhelyekkel kapcsolatosan keressék Nezezon Enikőt, a 0744-687-813-as telefonszámon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: