2013-12-09 15:37:56• hírek • Szatmár.ro

Legyünk Máriához hasonlóan szépek

Máriára gondolva megértjük, miben áll az igazi szépség - mondta szentbeszédében Ft. Seffer Dániel a Zárda templom búcsúján.

A szatmárnémeti Zárda templom búcsújára gyűlt össze a katolikus közösség december 8-án, vasárnap este hat órától. A minden évben nagy érdeklődésre számot tartó búcsún idén is megtöltötték a hívek a templomot, melyben paptestvéreivel Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök mutatta be a legszentebb áldozatot.

Bevezetőjében az ünnepelt hittitokról beszélt: "Szeplőtelen fogantatás titka, a Boldogságos Szűzanya bűn nélkül való fogantatása nagy öröm a mi számunkra, hiszen Isten eleve megóvta Őt az eredeti bűntől. Ez már az üdvösségünk hajnal hasadása. Isten elkészítette a méltó hajlékot Szent Fiának, de vajon mi készítjük-e szívünk hajlékát az Úr Jézus befogadására? Az őszinteség, a szeretet és a hála érzésével tárjuk oda minden emberi mulasztásunkat, bűnünket Isten elé, és kérjük, irgalmas bocsánata által Ő maga készítsen bennünk is saját maga számára méltó hajlékot."

Szentbeszédében Ft. Seffer Dániel ugocsai esperes a máriás szépségre mutatott: "Anyaszentegyházunk a mai napon arra hív meg bennünket, hogy a Boldogságos Szűz Mária példájára öltsük magunkra az üdvösség ruháját, a tiszta, szép élet öltözetét. Nem annyira divatos, nem annyira népszerű, de ahhoz, hogy valóban örvendezhessünk, hogy a lelkünk ujjongjon az Istenben, erre van szükségünk. (...) Miért van szükségünk arra, hogy Mária szépségéről beszéljünk? Azért, mert világunk mintha elveszítette volna érzékét az igazi szépség iránt. A szépség fogalmát sikerült kisarkítani: szép az, ami drága, új, ami nem olyan, mint a többi. Napjaink szépségideálja a mesterségesben, a természetes megváltoztatásában teljesedik ki, és csak a külsőre vonatkozik, a belsőről megfeledkezünk. Ki az, aki a lelki tisztaságban, az egyszerűségben, a szentségben látja a szépséget? Máriára gondolva viszont megértjük, miben áll az igazi szépség: az életszentségében, a lelki tisztaságában. A tiszta lelkű emberek a legszebbek a világon..."

A szentmise végén Ft. Dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök, a Zárda templom igazgatója köszönte meg mindenkinek a búcsú megszervezésében nyújtott segítséget, Schönberger Jenő püspök pedig üdvözölte a jelenlevő két aranymisés papot, Ft. Ardai Attila kanonokot és Ft. Feigi György tiszteletbeli kanonokot, akik aztán a jelenlevőkre aranymisés áldásukat adták.

A Zárda templom búcsúját ünnepelték

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: