2016-06-04 12:34:37• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

Legyetek hűek az örökséghez! – Ballagtak a Refi végzősei

Ünnepélyes keretek között, istentiszteleten ballagtak el a Szatmárnémeti Református Gimnázium végzősei a Láncos templomban. Az iskola három végzős osztályából összesen 70 diák vett fájdalmas búcsút a második otthonukat jelentő oktatási intézménytől.

Kovács Sándor, a Szatmári Református Egyházmegye esperese hirdette az Igét. "Isten kegyelméből megérkeztek a diákok a ballagás napjáig. Változtak, felnőttek, tőlük el nem vehető örökség lakol tarisznyájukban. Istentől kapott talentumaikkal sáfárkodniuk kell, hűségesen mindhalálig" - mondta. Az esperes szólt a családi, a nemzeti és a hitbeli örökségről, s elmondta, ez az utolsó ha megvan, meg is marad.

Az igehirdetés után a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese is Igével köszöntött: „Hasonlóképpen, ti, ifjabbak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek, mindnyájan pedig egymás iránt öltsétek magatokra az alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején".

Szilágyi Éva igazgatónő a 70 ballagó diákhoz szólva elmondta: "Felnőttetek, aminek jelképes pillanatait most élitek át. Ilyen kitüntetett léthelyzetben jó megállni egy-egy percre, számba venni, ami elmúlt és megsejteni, ami eljövend. (...) Remélem, biztos iránytű volt számotokra az iskola, és segít és segített megtalálni a helyes utat, amelyen járni fogtok. Hihetetlenül gyorsan változó, bizonytalan, kiismerhetetlen világban élünk. Rengeteg egymásnak ellentmondó, zavaros, önmagát egyedül követendő értékként kikiáltott eszme erdejében biztos iránytű nélkül ugyanis csak tapogatózunk." Az igazgatónő és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő is kérte a diákokat: a tanulmányokkal töltött idő után térjenek haza, mert szükség van rájuk.

Ezután jelképes cselekedetként, ünnepélyesen átadták a zászlót a XII. osztályosok képviselői a tizenegyedikeseknek. Beszédet mondott Békéssy Noémi tizenkettedikes, majd Ary Dalma tizenegyedikes tanuló. Szavalt Gyenes Kincső, XII. A osztályos tanuló, aki Dsida Jenő: Tekintet nélkül című versét adta elő. Énekelt a Szatmári Református Egyházmegye Lelkészkórusa és a Református Gimnázium gyermekkórusa Higyed Gyöngyi vezetésével.

Számos oklevél és pénzjutalom talált gazdára a folytatásban: Az Autonet Import kft. képviselője a három végzős osztály legjobb tanulóinak adott át díjat: Békéssy Noéminek (XII. C), Genda Ágnesnek (XII. A) és Szabó Claudiának (XII. B). Az idei évfolyamelső egyébként Békéssy Noémi lett 9,91-es tanulmányi átlaggal. Átadták mások mellett Varga Attila, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főgondnokának díját, a Fekete Vasudvar ösztöndíjat, a Dégenfeld Alapítvány díját, Erdei D. István és Kereskényi Gábor parlamenti képviselők díját, Pataki Csaba szenátor díját, a Láncos Egyházközség díjait, a Véndiákszövetség díját, a Batizi András díjakat, a LiterArt Egyesület díját. Több névtelen felajánló díját is átnyújtották a jól teljesítő diákoknak - mint kiderült, a névtelen jutalmazók mindannyian az iskola tanárai.

A diplomák kiosztása közben a végzős osztályfőnökök méltatták osztályaikat, a himnusz eléneklésével pedig véget ért a felemelő alkalom.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: