2014-06-13 10:02:42• hírek • MTI

Legyenek láthatóvá tetteid!

A székelyföldi Sepsiszentgyörgyre várja az Erdélyi Református Egyházkerület a református vallásúakat a július 10-én tartandó 7. Magyar Református Világtalálkozóra.

A rendezvény programját csütörtökön ismertette egy kolozsvári sajtótájékoztatón Kató Béla, az egyházkerület püspöke. Elmondta, a református egyház hatévente szervez világtalálkozókat. Az egyház generális konventje korábban úgy döntött, hogy az idei találkozó eseményeit sok helyszínen szervezzék meg, de Debrecen mellett - ahol május 24-én tartották a Református Egység Fesztiválját - Sepsiszentgyörgyön legyen egy olyan kiemelt rendezvény, amelyre az egész Kárpát-medence református magyarságát várják.

A sepsiszentgyörgyi rendezvény keretében avatják majd fel Kálvin János egészalakos szobrát a vártemplom melletti Kálvin-téren. A püspök elmondta, a rendezvény keretében "hálát szeretnének adni azért, ami van, és nem siránkozni azért, ami nincs", ezért választották mottónak azt a bibliai tanítást, hogy "legyenek láthatóvá tetteid".

A rendezvényre várják a tíz Kárpát-medencei református egyházkerület püspökét és főgondnokát, a 64 református egyházmegye elöljáróit, és az érdeklődők ezreit, akik számára megannyi programmal készülnek.

A rendezvény alkalmával Székelyföldön tartja konferenciáját a svájci református egyházi segélyszervezet (HEKS), mely a világtalálkozó keretében köt hároméves együttműködési szerződést az Erdélyi Református Egyházkerülettel. Kató Béla elmondta, a tervezett együttműködés a diakóniai tevékenységre, a továbbképzésre és a kis gyülekezetek gondjainak a megoldására terjed majd ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: