2019-11-10 11:07:58• hírek • Bede Emőke

Légy te is a szatmári katasztrófavédelem önkéntes életmentője!

Az előző évek hagyományához hasonlóan ebben az évben is várják azon lelkes személyek jelentkezését, akik szívesen teljesítenének önkéntes alapon katazstrófavédelmi szolgálatot a Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségénél (ISU).

Az ilyen lehetőségek segítségével bárki könnyen betekintést nyerhet az ISU mindennapjaiba, megtudhatja, mit jelent életet menteni és a potenciális veszélyeket hatékony közbelépéssel megakadályozni, azaz voltaképp bárki megtapasztalhatja, milyen másokért felelősnek lenni.
 

Az önkéntes vállalkozók egy alapos felkészítőn vesznek részt, melynek során megtanulják, miként kell helyt állni egy vészhelyzet esetében, hogyan kell elsősegélyben részesíteni valakit, illetve miként kell különböző preventív akciókat lebonyolítani.
 

Hogy milyen feltételeknek kell eleget tennie a jelentkezőnek? Először is olyan 16 és 65 év közötti személynek kell lennie, aki egészségügyi és pszichológiai szempontból is alkalmas a feladat betöltésére. Továbbá fontos az is, hogy büntetlen előélettel rendelkezzen a bátor önkéntes. Ha pedig valaki már előzetesen szerencsét próbált az ISU köreiben, akkor onnan ne eltanácsolás útján kerüljön el. A jelentkezőknek a következő iratokból álló dossziét kell összeállítsanak: beiratkozási kérvény (ezt a katasztrófavédelem székhelyén lehet kérni), erkölcsi bizonyítvány (csak a 18 éven felülieknek), pszichológus és háziorvos által kiállított megfelelési igazolás, a legutoljára elvégzett iskolai képzésről szóló igazolás, illetve a 18 éven aluliak számára egy szülői beleegyezés is kell.
 

További információk az ISU székhelyén (Gabriel Grigorescu utca, 30), illetve a 0261 711212-es telefonszámon, ahol Pintea Sebastian őrnagy válaszol a kérdésekre.


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: