2018-06-02 08:43:52• hírek • Szatmár.ro

Légvonalban mérhetjük az utat Konstancáig

A Szatmár Megyei Nemzetközi Repülőtér jelenti majd Szatmárnémeti és Konstanca között nyártól a közvetlen összeköttetést.

Nem is olyan régen boncolgattuk a Szatmár.ro olvasóinak a járatbővítéssel kapcsolatos témát. Nagy Szabolcs megyemenedzser akkor elmondta, hogy nem kizárt, hogy a közeljövőben változásokkal számolhatunk majd, mivel a romániai repülőgép-piac bővülése, illetve csökkenése a szatmári repülőtér járatainak számát is befolyásolhatja, méghozzá kedvezően.


A Wizz Air és a Ryanair légitársaságok mellett a TAROM is terjeszkedni akar, amire szüksége is van ahhoz, hogy versenyben maradhasson más szolgáltatók ajánlataival szemben. Nem is találhattak volna jobb alkalmat a nyári szezonnál arra, hogy előrukkoljanak egy 10/10-es lehetőséggel: Szatmárról közvetlenül el lehet majd jutni Konstancába. 


Bár az első tengerre induló járat csak július 3-án száll fel, a jegyeket elővételben már június elsejétől megvehetik az utazni vágyók a TAROM vagy a helyi reptér online oldalain. Természetesen a TAROM irodában és a turisztikai ügynökségeknél személyesen is be lehet szerezni az utasához szükséges papírokat. 


Hetente két járatot terveznek indítani, minden kedden és pénteken reggel 9.00 órakor száll majd fel egy gép Szatmárról, és landol majd a konstancai Mihail Kogălniceanu Reptéren, ahonnan 11 óra 5 perckor rajtol el visszafelé.A jegyek árát tekintve egy oda-vissza útra 40 euróval kell minimum számolnunk személyenként, a repülési idő pedig egy óra 40 perc lesz. 


A szezon utolsó járata szeptember 16-án fog indulni. 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: