2014-07-02 13:23:41• hírek • Kocsis Zoltán

Legkevesebb öt bűncselekményt követett el

Legkevesebb öt bűncselekményt követett el az elmúlt két hónapban az az Andrei V., akit a keddi nap folyamán vett őrizetbe a Szatmár Megyei Rendőrség. A hatóság még vizsgálja, a férfi összefüggésbe hozható-e egyéb bűncselekményekkel is.

A 27 éves gyanúsított a rendőrség szerint a júniusi hónap során két nőtől vette el erőszakkal mobiltelefonját. Módszere egyszerű volt: kerékpárral követte, majd megközelítette őket, kikapta kezükből a készüléket és eltekert. Mindig 22.00 óra után csapott le és csakis egyedül lévő nőkre.

Nem minden esetben járt azonban teljes sikerrel. A Vulturului utcán elkövetett támadása során az áldozata ellenállt és felborította. A férfi azonban felpattant és a kerékpárját hátrahagyva menekült el a telefonnal. A másik rajtaütését az Independentei utcán hajtotta végre.

A nyomozás során további három bűncselekményére derült fény. Májusban az ablakon keresztül behatolt egy Ostrovului utcai lakásba, ahonnan elektronikus háztartási berendezéseket lopott. A Somesului utcában egy garázsba bejutva elektronikus szerszámokat tulajdonított el, a Bucovina utcából pedig egy kerékpárt lopott el.

Bűnözői tevékenységével összesen 40.000 lejnyi kárt okozott. Az ellopott javak egy részét viszont a rendőrségnek sikerült lefoglalnia és visszaszolgáltatnia jogos tulajdonosának. A rendőrök további vizsgálatokat folytatnak annak érdekében, hogy felderítsék: fűződik-e esetleg további bűncselekmény a nevéhez.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: