2018-04-14 05:55:23• hírek • MTI

Légicsapásokat hajtottak végre a szír kormányerők ellen

Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint péntek este 9 órakor bejelentette, hogy elrendelte a légicsapások megindítását a szíriai kormányerők ellen, az egy héttel ezelőtt vegyifegyver-támadások miatt. Az akcióban az amerikai alakulatok mellett a britek és a franciák is részt vettek.

Az amerikai elnök a Fehér Házban a nemzethez címzett – és a nagy amerikai televíziós állomások által élőben közvetített– nyilatkozatában közölte: precíz, azaz célzott légicsapásokra adott utasítást, válaszul az április 7-én a kelet-gútai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadásra. A légicsapásokat az Egyesült Államok nem egyedül, hanem az Egyesült Királysággal és Franciaországgal egyeztetve és együttműködve hajtja végre szíriai feltételezett vegyifegyver-raktárak ellen.
 

A légicsapás-sorozat – amely az eddigi legnagyobb katonai akció Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen – Trump elnök bejelentésekor már folyamatban volt.
 

Beszédében Donald Trump kiemelte: a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától. A Dúmában elkövetett vegyifegyver-támadásról és Aszad elnökről Trump azt hangoztatta: „ezek nem egy ember tettei voltak. Ez egy szörnyeteg által elkövetett bűncselekmény volt”.
 

Az amerikai elnök élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán – az Aszad-rendszer két támogatója – címére is. „Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni” – fogalmazott Trump. Hozzátette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: