2019-07-23 11:39:59• hírek • Bede Emőke

Leendő cellalakókat fogtak a petei határőrök

Eseménydúsan alakult a petei határrendészet hétfői napja: egy csapásra két leendő börtöntölteléket is sikerült kézre keríteniük.

Július 22-én, kb. 18 órakor a petei határrendészet munkatársai egy gyanúsan viselkedő férfit állítottak meg a Pusztadaróc-Pete szakaszon. Mivel személyes iratokat nem tudott felmutatni, és azt sem tudta megmagyarázni, mit keres az érintett területen, az egyenruhások úgy döntöttek, bekísérik a határrendészet székhelyére. Az adatbázisban futtatott keresés azonnal választ adott a kérdésekre: mint kiderült, a 31 éves V. S. Máramaros megyei lakos, és a bíróság korábban 7 hónapnyi szabadságvesztést szabott ki rá a közrend megzavarása miatt. A férfi ennek letöltését nem kezdte meg, s vélhetően most is menekülni akart büntetése elől, terve azonbab füstbe szállt, ugyanis a határrendészet munkatársai átadták őt a szomszédos megye hatóságának.


Alig néhány órával később, július 23-án, 1 óra táján szeretett volna az ország területére lépni az ugyancsak román állampolgárságú, Szucsáva megyei férfi, kit a határrendészet csak C. C. monogrammal nevesít közleményében. Személyes okmányainak ellenőrzésekor riasztott a rendszer: mint kiderült, a román hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene. A 27 éves fiatalembert csempészet és közúti bűncselekmények elkövetése miatt 3 év, 10 hónap és 2 nap letöltendő börtönre ítélték. A leendő zárkalakót az egyenruhások átadták a Szatmár Megyei Rendőr-kapitányság munkatársainak, akik megteszik a további lépéseket az ügyben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: