2019-02-27 05:58:50• hírek • Blikk.hu

Lecsukták Kozsót, ártatlanul ült 39 napot az énekes

Bilinccsel a csuklóján, kék kezeslábasban és több tucat fogvatartott között érte az új esztendő Kozsót, akit január 1-jén a bevándorlásügyi hivatal egyenruhásai emeltek ki a sorból a miami reptéren.

A popzenészt órákon át faggatták. Ekkor még azt remélte, hamarosan újra szabad ember lesz, ám tévedett – egy börtönben találta magát, körülötte pedig, akár a filmekben, súlyokat emelő és a priccsükön heverésző rabok voltak. Kozso egy bürokratikus baki miatt került rácsok mögé, ahol több hetet töltött. Mint mondta, megalázott, meggyötört emberként szabadult, az arcán megőszült szakállal.

 

"Mivel a papírjaim rendben voltak, nem értettem, miért teszik ezt velem. Turistaként érkeztem Amerikába, de egy cellában találtam magam" – fakadt ki Kozso, akitől azonnal elvették minden iratát, a telefonját és az ékszereit. – "Kék ruhát kaptam, a pirosban a kemény bűnözők voltak. Az első napot majdnem száz fogvatartott között töltöttem. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik."

 

A legtöbben illegális bevándorlás miatt kerültek oda. A fogvatartottak zöme néhány napot töltött bent, majd valószínűleg kitoloncolták őket az országból. Kozsóval azonban nem ez történt.

 

"Teltek a napok, a hetek, emberek jöttek és mentek, én viszont még mindig rab voltam, akit ártatlanul ültettek le. Féltem a börtöntől, rettegtem attól is, hogy nem vehetem be a gyógyszereimet. Sokszor hiába rimánkodtam egy kis pluszvízért, azt sem adtak. Vigaszt talán az jelentett, amikor végre kaptam egy tollat és pár üres lapot, hogy rajzolhassak. Ez volt az egyetlen kapaszkodóm egy olyan helyen, ahol szinte már az idő múlását sem érzékeltem. Egyszerűen nem akartam megőrülni" – sorolta keserű tapasztalatait Kozso, aki több mint egy hónap múlva, február 8-án szabadult. Az ügyében eljáró bíró elismerte, hogy a hatóságok hibáztak, így a zenészt azonnal el kellett engedni.

 

A történet folytatását olvassa el erre a hivatkozásra kattintva!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: