2014-04-09 20:46:55• hírek • Blikk.hu

Lecsapott az adóhivatal Détár és Rékasi cégére

Mi történhetett? Véletlen egybeesés, hogy épp most, vagy talán a válásnak nagyon is köze van ehhez? Tíz év után lecsapott a NAV Détár Enikő és Rékasi Károly kft.-jére!


A válófélben lévő házaspár együttléte alatt nem panaszkodhatott az adóhatóság: Rékasiék szorgalmasan dolgoztak és fizettek mindent határidőig. Éppen ezért joggal merülhet fel az emberben, hogy talán szakításuk és válásuk közrejátszhat abban, hogy közös cégük, az Enká Stúdió Kft. pár nappal ezelőtt felkerült a NAV végrehajtás alatt álló adózók listájára, feltehetőleg adótartozás miatt.

Egy elválás rengeteg mindennel jár, gondoskodni kell olyan kérdések megválaszolásáról is, amilyenek korábban nem voltak napirenden, fel kell osztani a feladatokat is. Détárékat pedig nemcsak a két közös gyermekük köti össze, a színésznő nevén lévő hatalmas, Telkiben fekvő ház, és két cégük is. Talán csak annyi történt, hogy nagy magánéleti drámák közepette megfeledkeztek egy befizetnivalóról, esetleg azt hitték, a másik már rendezte.

Az Enká Stúdió Kft.-t tíz évvel ezelőtt alapították hárommillió forinttal, tevékenységi körében pedig megtalálható például az alkotó- és előadóművészet, film- és videogyártás, illatszer nagykereskedelme, saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása és üzemeltetése, valamint ügynöki nagykereskedelem.

A rengeteg felkérés, a sok munka meghozta gyümölcsét, a cégbíróságon vezetett adatok szerint közös betéti társaságuk a The Group Bt. legutóbbi három (2010-2012 évi) mérlege szerint 29 millió 164 ezer forint nettó bevételre, míg a NAV végrehajtás alatt álló kft.-jük 16 millió 295 ezer forint nettó bevételre tett szert.

Olvassa tovább a Blikk.hu-n!

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: