2017-12-14 06:58:33• hírek • Blikk.hu

Lebénult a sztrókja után: életéért küzdött Markos György

A humorista most azért beszél részletesen a betegségéről, hogy mások tanulhassanak a hibájából.

Életritmust kellett váltanom, mert párszor sajnos közelébe kerültem az intenzív osztálynak saját szorgalmamból. Nagyon szép gyerekkorom volt, mindent megkaptam, a bárányhimlőtől kezdve a kanyarón át mindent – próbálta humorral oldani a téma súlyát, de beszélt a valós problémákról is, és arról, milyen rossz eredményeket mértek nála az orvosok. Sokan eddig nem is tudták róla, de Markos korábban a küzdősportoknak hódolt.
 

– Rendszeresen rendszertelen életet éltem. Azt hittem – mert élsportoló voltam –, 120/80 a vérnyomásom. Tizenhárom évig nem mentem kontrollra, úgy versenyeztem, küzdősportoltam, meg minden, aztán jött a sztrók, csak nem volt publikus, nem akartam celeb lenni – tette hozzá Markos. – Két hétig bent feküdtem az OPNI-ban, ott közölték, hogy „remekek” az eredményeim, mert a 120 helyett 220 volt a vérnyomásom, a koleszterinem 3,8 helyett 7, a trigliceridértékem a normálisnak a hatszorosa, mondták, hogy ügyes – emlékezett vissza, a majd azt is bevallotta, akkoriban bizony 130 kilót nyomott.
 

Négy hónap alatt 30 kilótól szabadult meg, de ehhez teljes életmódot kellett váltania. Napi hat kilométert futott, és átállt a rendszeres, napi ötszöri étkezésre. Ezt azóta is tartja, ma 88 kilót mutat a mérleg. – Most már csak zöldet eszem, úgyhogy pompon nőtt a seggemre, mint a nyulaknak – nevettette meg a közönségét, de kiemelte, ez nem csak duma, mozgással és egészséges étkezéssel lehet a betegségek előtt járni egy lépéssel.

Újra kell tanulni beszélni

A felépülés és a rehabilitáció nagymértékben attól függ, hogy a sztrók melyik agyterületet érintette, és mekkora volt a károsodás. A sztrókon átesett betegnek romolhat a légzése, nyelése, az egyensúlya, a hallása, a látása és a hólyagműködése is. A rehabilitáció célja, hogy az önállóság minél nagyobb fokban helyreálljon. A rehabilitáció során elsősorban a korábbiakban már elsajátított képességek újratanulását kell véghez vinni, például újra meg kell tanulni járni és beszélni.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: