2011-02-17 00:11:50• hírek • Szatmar.ro

Leágyúzták az elalvó katalán csodát

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első két mérkőzése után szerdán folytatódott a meglepetések sora: a Barcelona szezonbeli első igazán fontos meccsét veszítette el az Arsenal otthonában, a Sahtar Donyeck braziljai pedig fordítottak és nyertek a Roma vendégeként.

A nyolcaddöntők sorsolásakor mindenki felszisszent, amikor a Barcelona és az Arsenal (ismét) egymás útjába került. Napjaink két leglabdabiztosabb és legtámadóbb felfogású csapata (talán még a Real Madridot sorolhatnánk ebbe a társaságba) a tavaly is összekerült és akkor a katalánok végül 6-3-as összesítéssel könnyedén jutottak tovább.

Az angolok az idén fogadkoztak, hogy ezúttal másképp lesz, ám mindennek az első mérkőzés 78. percéig nem sok jelét adták. Bár van Persie révén az első helyzetet ők hagyták ki, ezt követően beindult a katalán passzhenger. A vendégek helyzetekig is eljutottak, ám Messi kétszer is hibázott ziccerben, majd jobbnak látta inkább gólpasszt adni a remek ütemben kilépő Villának. A folytatásban Pedrón volt a sor, hogy növelje csapata előnyét, ám Wojciech Szczęsny (jegyezzük meg ezt a nevet, a húsz éves lengyel kapus könnyen évekig gyökeret ereszthet az Emirates stadion kapujában) kétszer is bravúrral mentett.

A másik kapu előtt csak van Persie villanásai okoztak némi izgalmat, ám komoly veszélyt ő sem jelentett Valdez számára. Talán ez volt az, ami miatt Guardiola úgy gondolta, ezt a meccset már simán lehozzák fiai. Ő pedig Villát hozta le, vérbeli csatár nélkül hagyva ezzel együttesét, aki helyett Keita állt be. A mester hibáját ráadásul tetézte Valdez kapus is, aki a 78. percben őrizetlenül hagyta a rövid sarkot, lehetővé téve van Persie-nek, hogy szinte nullszögből kiegyenlítsen.

Az egyre mélyebb álomba (önelégeltségbe) zuhanó Barcelonát ez sem tudta felébreszteni, öt perccel később pedig jött az újabb sokk: egy kontra végén Nasri remekül tálalt Arsavin elé, aki megszerezte a vezetést a londoniaknak. Az utolsó percekben aztán már hiába csipkedte magát a Barcelona, Szczesny kétszer is blokkolta Alves ziccerét, a védők pedig Messi lefordulását, így az Arsenal nem kis meglepetésre legyőzte a Barcelonát. Ám a továbbjutás kérdése még Mess(z)i nincs eldőlve...


Az ágyúgolyók szele kioltotta a második félidőben takaréklángon égő Messi és Barcelona tűzét fotó: uefa.de
Az ágyúgolyók szele kioltotta a második félidőben takaréklángon égő Messi és Barcelona tűzét fotó: uefa.de


Hatalmas meglepetés született Rómában is, ahol a hazaiak sokkoló vereséget szenvedtek Mircea Lucescu „brazil" Sahtarjától. A vendégek frissebben kezdték a találkozót, elsősorban a dél-amerikai középpályájuknak köszönhetően, de az első ziccer Burdisso előtt adódott, aki közelről sem tudott a kapuba találni. Húsz perc után az olaszok kezdtek magukra találni, a 28. minutumban pedig Taddei beadása után Perrotta fejesével meg is szerezték a vezetést.

Mindössze egy percig örülhettek azonban, hisz egy rövid felszabadítás után Jadson lövése egy védőn megpattant és mattolta Doni kapust. Ekkor egy rémálomszerű negyed óra kezdődött a hazaiak számára, hisz a 36. percben Douglas Costa pazar lövéssel csavart a hosszú sarokba, majd újabb hat minutummal később Riise óriási hibája után Costa hozta kihagyhatatlan helyzetbe Adrianót.

A szünet után hiába ragadta magához a kezdeményezést a Roma, Menez pedig hiába csökkentette csapata hátrányát a 61. percben, többre nem futotta a hazaiak erejéből. Sőt, az utolsó fél órában is a vendégek hagyták ki a nagyobb ziccereket, bár az kétségtelen, hogy kis szerencsével a hazaiak is kiegyenlíthettek volna. Az viszont biztos, hogy vereségével a Milan után második olasz csapatként a Roma is távol került a negyeddöntőtől.
Eredmények:
Arsenal
- Barcelona 2-1
gólok: van Persie (78.), Arsavin (83.), illetve Villa (26.)

Roma - Sahtar Donyeck 2-3
gólok: Perrotta (28.), Menez (61.), illetve Jadson (29.), Costa (36.), Adriano 42.
a vendégeknél Razvan Rat végig a pályán volt

Wind of change: egyre nagyobb gödörben az olasz foci, a Sahtar is nyert Itáliában fotó: uefa.de
Wind of change: egyre nagyobb gödörben az olasz foci, a Sahtar is nyert Itáliában fotó: uefa.de


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: