2011-04-13 23:41:04• hírek • Kocsis Zoltán

Le kellett játszani...

Sajnos már a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első játéknapja után nyugodtan ki lehetett jelenteni: a visszavágó előtt minden jelentős kérdés eldőlt, mivel a Real Madrid hazai pályán, a Schalke pedig idegenben gázolta el a Tottenhamet illetve az Intert. A visszavágókon, amint azt várni lehetett, igazából csak a sportfogadók izgulhattak.

Az idei sorozat egyik legnagyobb meglepetését okozta a Schalke azzal, hogy egy héttel korábban 5-2-re nyerni tudott a címvédő Inter otthonában. Az eredmény ismeretében nem meglepő módon a visszavágón a németek átadták a területet az olaszoknak, ám a fekete-kékek igazán nagy ziccert nem tudtak kialakítani. Remekül zárt a hazai védelem, így az első komoly veszélyt Sztankovics távoli lövése okozta a 36. percben, Neuer kapusnak nagyot kellett védenie. Három perccel később Maicon került helyzetbe, de a kapu mellé pördített. Az első félidő utolsó pillanataiban Jurado játszotta meg Rault, a spanyol legenda, akinek a találkozó elején volt egy veszélyes fejese, simán bemasírozhatott a tizenhatoson belülre, elvitte a labdát Julio Cesar kapus mellett is, majd a hálóba gurított.

Mindössze négy percre (na meg a szünetre) volt szüksége az Internek az egyenlítéshez: egy szöglet után Motta közelről stukkolta be a labdát a hazai kapuba. Az olaszok hitét azonban ez a találat sem adta vissza, így Papadopulosz, Milito és Sneijder felváltva veszélyeztették a két kaput. Gólt azonban ezúttal is a hazaiak lőttek és Raul ebben is tevékeny szerepet vállalt: a 81. percben pazarul ugratta ki a középső védő Höwedest, aki higgadtan gurította el Cesar mellett.

A Bajnokok Ligája tavalyi győztese idén tíz meccsből mindössze négyet tudott megnyerni, így nem tudott közel kerülni ahhoz, hogy elsőként ő tudjon címet védeni a sorozatban. A Schalke azonban közelebb került ahhoz, hogy első alkalommal bejusson a döntőbe, ehhez a Manchester Unitedet kell legyőznie az elődöntőben.


Raul (balra) előbb gólt lőtt, majd gólpasszt adott Höwedesnek, robogott a Schalke fotó: uefa.de
Raul (balra) előbb gólt lőtt, majd gólpasszt adott Höwedesnek, robogott a Schalke fotó: uefa.de


A másik ágon a Real Madrid egy 4-0-ás hazai győzelem után látogatott a Tottenham otthonába, a lefutottnak tűnő eredmény tudatában pedig mindkét gárda úgy döntött, a támadó foci mellett teszi le a voksát. Ennek megfelelően Özil lehetőségére Bale, Adebayoréra pedig van de Vaart válaszolt. Az iram azonban az idő teltével leült, a játékrész két legnagyobb lehetősége mégis ezután következett. A 27. percben Lennon remek visszagurítása után Pavljucsenko vágta a labdát remek szituációban az égbe, a 38. minutumban pedig Ramos csúsztatása után védett bravúrral Gomes.

A brazil kapus gyorsan főszereplővé vált a szünet után is, amikor Ronaldo 25 méteres erős, de középre tartó lövését követően a kapuba ügyetlenkedte a labdát. A folytatásban a hazai oldalon Pavljucsenko, Defoe és van der Vaart, a vendégek részéről pedig Kaka és Marcelo állt közel a gólszerzéshez, ám hol a kapusok, hol a centiméterek megakadályozták az újabb találat megszületését.

A Real Madrid, amely az idei sorozatban egyetlen gólt sem kapott az első félidőben, kettős győzelemmel jutott be az elődöntőbe, ahol az ősi rivális Barcelona vár majd rá.

Bajnokok Ligája, negyeddöntők, visszavágók (összesített eredmény):
Schalke -
Inter 2-1 (7-3)
gólok: Raul (45.), Höwedes (81.) illetve Motta (49.)

Real Madrid - Tottenham 0-1 (0-5)
gól: Ronaldo (50.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: