2009-02-05 13:18:31• hírek • Szatmár.ro

Lázári olvasó készülhet Velencébe

Várakozással teli, izgatott hangulat uralkodott csütörtök délben a Szatmári Magyar Hírlap szerkesztőségében, ugyanis 12 órakor volt annak a nyereményjátéknak a sorsolása, mely után kiderült, hogy ki az a szerencsés olvasó aki  február 12. és 15. között Velencébe utazhat.

A.szerkesztőség tagjainak és néhány olvasónak a jelenlétében Péter Attila Zsolt a Harag György Társulat színésze húzta ki a nyertes előfizetői szelvényt, és Fortuna istenasszony Csukat Éva lázári olvasónak kedvezett.

„El nem tudom hinni, rettentően örülök, és nagyon boldog vagyok, mivel nekem ilyen szerencsém még soha nem volt. Már alig várom, hogy ott legyünk Velencében" - mondta meghatottan Csukat Éva, mikor telefonon értesítették a sorsolás eredményéről.

A sorsoláson azok vettek részt - több mint kétszázan -, akik háromhónapos előfizetést kötöttek a Szatmári Magyar Hírlapra. A két személyre szóló velencei út során a nyertes a lagunák és az egykori dózsék városában töltheti a Valentin-napot, és ebben az időszakban megtekintheti a világhírű karvenált is. A lázári olvasót február 9-én, hétfő délelőtt várják a szerkesztőségbe, hogy elkísérhessék a nyereményjátékban partner, Accord utazási irodába, ahol átveheti majd a nyereményét.

A Szatmári Magyar Híplap szerkesztőségében kisorsolták a Velence-i utazást

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: