2010-07-26 09:12:50• hírek • Blikk

Lázár viccet csinál félrelépéséből

Úgy tűnik, túltette magát az első sokkon Kovács Lázár (35) azt követően, hogy egykori szeretője, B. Andrea (22) múlt csütörtökön kitálalt titkolt viszonyukról és annak gyümölcséről, közös gyermekük születéséről.

A sztárszakács a kezdeti bujkálás és magyarázkodás után már kezd viccet is csinálni családi tragédiájából: egy szaftos pizzához hasonlítja házasságtörése történetét, amelynek receptjét a saját internetes honlapján meg is tervezett.
A barátok, osztálytársak, kollégák megkönnyebbültek, hiszen aggódtak, hogyan viseli Lázár, hogy egykori barátnője világgá kürtölte magánéletük kínos részleteit. Az RTL Klub egykori sztárja azt vallotta, hogy feleségét nem érte derült égből villámcsapásként a hír, jóval korábban bevallotta félrelépését.

- Már majdnem két éve, hogy ezt megéltük és megbeszéltük. Elmondhatatlanul büszke vagyok a feleségemre és a családomra, hogy kiállnak mellettem. Ennek a sztorinak is van alapja, mint egy jó pizzatésztának - viccelődött Lázár konyhai hasonlattal élve, majd célzott rá, hogy egykori szeretője másképpen mesélte el a részleteket. - Hogy mit rakunk rá „feltétnek", és mivel egészítjük ki, már rajtunk és a fantáziánkon múlik.

Tény és való, bármennyire is próbálja lezártnak tekinteni az ügyet a sztárszakács, sok kérdés még tisztázatlan. Többek között az, hogyan ismerkedtek meg, és hogy meddig is tartott a kapcsolatuk. Merthogy Lázár szerint házasságon kívüli gyermeke csak egy erősen ittas estének köszönhető.

„Egy este lementem szórakozni, és ittam pár pohár bort, ezen az estén ismertem meg a fiatal hölgyet, majd megtörtént az is, aminek nem kellett volna. Pár hét múlva kiderült, hogy teherbe esett" - így emlékezett Lázár. Andrea ezzel szemben azt állítja, hogy egy közlekedési lámpánál szólította őt le a tévés, és nagyon sokáig tartott a titkos románcuk, egy évre albérletet is fizetett neki.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalon olvashatják.


Lázár megbocsájtott feleségének
Lázárnak megbocsájtott a felesége


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: