2017-12-01 15:44:37• hírek • MTI

Lavina sodort el túrázókat a dél-erdélyi Páring-hegységben

Lavina sodort el pénteken két túrázót a dél-erdélyi Páring-hegységben, a 2405 méter magas Carja-csúcs közelében.

Az Agerpres hírügynökség közölte, hogy egy háromtagú csoport túrázott a hegyen, amikor a csoport két tagját lavina sodorta el. Egyiküknek sikerült kiszabadítania magát a hó fogságából, a másikukat azonban nem találták.


A katasztrófavédelem Hunyad megyei egységének a szóvivője közölte: három hegyi mentő és két hegyi csendőr indult a helyszínre segítséget nyújtani. A szóvivő a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a balesetet szenvedett túrázók Bukarestből érkeztek, és nem vették figyelembe a lavinaveszélyre vonatkozó figyelmeztetést.


Az Agerpres hírügynökség délutáni jelentése szerint holtan találták meg a lavina által elsodort túrázót. A 38 éves férfit a hó és kőgörgeteg mintegy egy kilométeren sodorta lefelé egy szűk völgyben. Holttestét a túrázótársai találták meg egy méter vastag hóréteg alatt. Az áldozatot a helyszínre ért hegyi mentők és hegyi csendőrök próbálják lehozni a hegyről egy veszélyesnek ígérkező útvonalon.


Amint a román meteorológiai szolgálat honlapján közölt térképről leolvasható, a Páring-hegység csúcsai környékén 25 és 50 centiméter közötti a hóréteg vastagsága.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: