2020-01-07 08:12:12• hírek • MTI

Látványosan előretört Iohannis pártja a kormányváltás és elnökválasztás után

A kormányváltás és Klaus Iohannis államfő novemberi újraválasztása óta látványosan megnövekedett Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatottsága: Iohannis egykori pártjára egy friss felmérés szerint most kétszer annyian szavaznának, mint egy évvel ezelőtt.

Az IMAS közvélemény-kutató intézet által decemberben végzett, a jobboldali Europa FM rádió által hétfőn ismertetett legutóbbi felmérés szerint a november óta kormányon lévő PNL az érvényes voksok 45 százalékára számíthatna, ha most rendeznék a parlamenti választásokat. Két hónappal korábban az IMAS még 30 százalék alatt, novemberben pedig 39 százalékon mérte a PNL támogatottságát, amely 22 százalékon kezdte a 2019-es évet.


Legfőbb ellenfele, a legutóbbi választásokon a parlamenti mandátumok 47 százalékát megszerző, majd három év kormányzás után tavaly októberben ellenzékbe kényszerült Szociáldemokrata Párt (PSD), amely a tavaly májusi európai parlamenti (EP-) választáson 22 százalékos eredményt ért el, a novemberi elnökválasztási kudarc után 18,5 százalékra esett vissza.


A jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), amely az EP-választásokig a PSD-vel gyakorlatilag megegyező, 22 százalékra jött fel, az utóbbi hónapokban folyamatosan veszített népszerűségéből, és decemberig visszaesett arra a 11,5 százalékos szintre, amelyen a 2019-es évet kezdte.


A centrista-liberális Újítsuk meg Európát nevű EP-frakciót vezető Dacian Ciolos volt miniszterelnök által alapított, az USR-rel választási szövetségben lévő Szabadság Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) szintén leszálló ágon van: miután a tavalyi évet még 9 százalékos reményekkel kezdte, a decemberi felmérés szerint már csak a voksok 3,5 százalékára számíthat.


A Traian Basescu volt államfő alapította Népi Mozgalom Pártot (PMP) az IMAS folyamatosan 3 százalék körül méri, pedig a PMP-nek az EP-választáson sikerült átlépnie az ötszázalékos bejutási küszöböt. A PMP-nek most ugyanúgy 3,5 százalékos eredményt jósol a felmérés, mint a Calin Popescu Tariceanu vezette balliberális ALDE-nek, amelynek már nem sikerült képviselethez jutnia az EP-ben.


A decemberi felmérés szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amelyet az IMAS többnyire a parlamenti küszöb alatt mért, most eléri az ötszázalékos támogatottságot. A közvélemény-kutató intézet szerint 3 százalékpontot rontott ugyan, de 6,4 százalékkal még mindig parlamenti erő lehet a Victor Ponta volt miniszterelnök által alapított baloldali Pro Románia.


A telefonos adatfelvételt december 4. és 18. között végezték, több mint ezer választópolgár bevonásával. A felmérés elvileg 3,1 százalékos hibahatárral tükrözi Románia felnőtt lakosságának politikai opcióit.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: