2012-12-21 14:47:14• hírek • Póti Orsolya

Látványos táncgálának adott otthont az Északi Színház

Sikeresen zárult a szatmárnémeti Loga Dance School tánciskola karitatív kampánya, hiszen a táncosok elérték céljukat. A közel 700 belépőjegy összege és a sok támogatás fedezi a fiatal tehetség, Olimpiu Cozac továbbtanulásának költségeit.

Telt ház fogadta a Loga Dance School táncosait december 20-án, csütörtök este az Északi Színházban. A tánciskola fennállása óta karitatív célú rendezvényeket is szervez, ilyen az a táncgálával záruló kampány, melynek célja, hogy rászoruló fiatalokat és családokat támogasson.

A Loga Dance eddigi rendezvényei mellett, a csütörtök esti jótékony célú táncgála is nagy sikernek örvendett, hiszen az iskola tanulói, versenytáncosai és tánctanárai lenyűgöző produkcióval lepték meg a közönséget és a szervezők célja is megvalósult.

Mint megtudtuk, a december elején induló kampány során összesen 628 belépőjegy kelt el, ami 12.560 lej bevételt jelent. Ebből az összegből támogatják a túrterebesi Olimpiu Cozacot, aki trombita tanára szerint kivételes tehetség és mindenképpen érdemes továbbtanulnia.

A 15 éves Olimpiu márciusban felvételizik egy debreceni tanintézmény fúvós tagozatára, és amennyiben jó eredményeket ér el a vizsgán, szeptembertől el is kezdheti a tanévet a tánciskola támogatásával. A fiatal tehetség útiköltségeit egy szatmári személyszállítócég finanszírozza majd négy éven keresztül.

A Loga Dance táncosai egyébként látványos produkciókkal - salsa, standard- és latin tánc bemutatókkal - szórakoztatták a közönséget. Felléptek a tánciskola legkisebb diákjai, a kezdő csoport táncosai, a versenytáncosok és a haladók, valamint egy fantasztikus páros - Loga Hajnalka és Vékony Viktor -, akik számos versenyen értek el sikereket és jelenleg a Loga Dance School oktatói.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: