2009-09-26 20:23:52• hírek • Szatmár.ro

Látványos fináléval zártak

A megyei RallySprint bajnokság utolsó, mindent eldöntő versenyére szeptember 26-án, szombaton került sor. A Román Autoklub és a Szatmárnémeti AutoSportklub közös rendezvénye elérte a kitűzött célt: immár van 200 olyan autós Szatmár megyében, akik zártpályás, időméréses rendszerben szeretnek egymással versenyezni.

"A tavalyi év végén döntöttük el, hogy összehozzuk ezt a kis házi bajnokságot, elsősorban azokat célozva meg, akik szeretnék saját maguk és gépkocsijuk felkészültségét másokéval összemérni. Szó sincs itt bonyolult szabályokról, meg ezer lóerőkről, hanem inkább arról, hogy szombatonként kijössz, felveszed a bukósisakot és próbálod a legtöbbet kihozni magadból" - így foglalja össze pár szóban a Megyei RallySprint Bajnokság ars poeticáját Butka Gergő, a versenysorozatban társszervezőként résztvevő AutoSportKlub elnöke. 

A társszervező Román AutóKlub szatmári fiókjának igazgatója, Seletye Dávid hozzátette: "Azt is bátran ki merem jelenteni, hogy akik itt kiadják magukból a maximumot, azok nem versenyeznek az utcán. Ez volt a bajnokság egyik fő célja, és azt hiszem sikerült elérnünk azt, hogy van 200 olyan autós Szatmár megyében, akik zártpályás, időméréses rendszerben szeretnek egymással versenyezni, és egyre többen belátják, hogy itt (a pályán) van a verseny helye, nem közúton" .

A szeptember 26-ai versenynap két, egymástól teljesen független etapot kínált a szikrázó napsütésben kilátogatóknak: a délelőtt során egy technikás, visszafordítókkal tűzdelt pályán csaptak össze a versenyzők, délután pedig a fináléban egy tempós, vérbeli "rallysprintes" nyomvonalat jelöltek ki a szervezők a mintegy 40 versenyző számára. Akárcsak az eddigi futamokon, most is érkezett egy nagybányai, illetve egy kisebb kolozsvári különítmény, azzal a nem titkolt céllal, hogy elhódítsák a kupáink egy részét. Részben sikerült is nekik. Beiratkozást és a technikai átvételt követően mindegyik versenyző végigjárta alacsonyabb tempóban a pályát, majd a kanyarok megismerése után két mért kör következett.



Sokan közülük azt a technikát választották, hogy az első körben még mindig félgázon, illetve "biztonsági" tempós autózással biztosítottak maguknak egy mért időt, a biztos pontokért, majd a második körben már csak centikre húztak el a pályaszéli gumiabroncs-akadályoktól.

Az ötödik futamon a következő eredmények születtek: 
N0-ás kategória: 1. Ghete Iuliu, Mitsubishi Colt, Kolozsvár, 2. Puskás Csaba, Opel Corsa, Szatmárnémeti, 3. Gál Ferenc, VW Golf, Túrterebes

N1-es kategória: 1. Vezendan Mihai, Honda CRX, Szatmár 2. Zaharia Adrian, Dacia Logan, Kolozsvár 3. Grindean Radu, Dacia Logan, Kolozsvár

N2-es kategória: 1. Kiss Gabriel, VW Golf, Szatmárnémeti, 2. Feher Marius, BMW 323, Nagybánya, 3. Bob Florin, VW Golf, Szamosújvár

A - azaz épített autó kategória: 1. Vajda Zsolt, Subaru Impreza WRX STI, 2. Kui Ferenc, Honda CRX 3. Csillag György, Honda CRX, mindhárman szatmáriak


Rallysprint Bajnokság


Halmozottan érvényes volt a szédületes tempó a fináléra, a hatodik etapban dőlt el ugyanis több kategória bajnoki címének sorsa, amely címek október hónap során egy díjátadó ceremónia keretében kerülnek kiosztásra.

N0-ás kategória: 1. Ghete Iuliu, Mitsubishi Colt, Kolozsvár, 2. Gál Ferenc, VW Golf, Túrterebes, 3. Szabó Levente, Dacia 1310 sport, Szatmár

N1-es kategória: 1. Vezendan Mihai, Honda CRX, Szatmár 2. Zaharia Adrian, Dacia Logan, Kolozsvár 3. Grindean Radu, Dacia Logan, Kolozsvár

N2-es kategória: 1. Kiss Gabriel, VW Golf, Szatmárnémeti, 2. Feher Marius, BMW 323, Nagybánya, 3. Bob Florin, VW Golf, Szamosújvár

A-azaz épített autó kategória: 1. Vajda Zsolt, Subaru Impreza WRX STI, Szatmárnémeti 2. Feher Marius, VW Golf VR6, Nagybánya 3. Butka Gergő, Peugeot 306GTI, Szatmárnémeti

Az idei rallysprint mezőny igencsak változatos és érdekes, mind a résztvevők, mind a (közben széthajtott) autók szempontjából: egymás ellen versenyzett a könnyített, csővázra épített apró Honda Civic és a több mint négyszáz lóerős Subaru Impreza, az erős hátsókerekes "maci" BMW és társaik.


Rallysprint Bajnokság


A kék Impreza tulajdonosa, Vajda "Bajnok" Zsolt ismét beállította a leggyorsabb kör rekordját, őrületes tempóban szántva végig a pályát. A versenyzők között akad 15 éves, szülői engedéllyel versenyző fiatal srác, logisztikai menedzser és ügyész is, vezetői stílusban pedig megtaláljuk a centire autózó hidegvérű profit, a keresztben "kilinccsel előre" csapató, közönségnek autózó versenyzőt és ne feledkezzünk el a mezőny egyetlen női versenyzőjéről sem, Boglárkáról, aki egy kicsi simadízel "bevásárlóautót" hajt, és akitől rendszeresen tapssal búcsúzik a közönség.

Jövőbeni tervekről a két társszervező csak annyit volt hajlandó elárulni portálunknak, hogy a 2010-es évre sem marad Szatmár megye autós program nélkül, sőt: az AutoSportKlub már jelenleg is dolgozik két jövő évre tervezett, nagyszabású és nemzetközi szintű autós rendezvény előkészítésén.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: