2019-11-13 10:12:51• hírek • Bede Emőke

Látványos felvételeket tettek közzé az elkerülő út leendő hídjának építéséről

Noha még rengeteg a tennivaló a szatmári körgyűrű munkaterületén, mégis egyre látványosabb a haladás – erről tanúskodik az a videófelvétel is, melyet a Youtube videómegosztón tettek közzé szerdán reggel.

Az elkerülő útról szóló, 68 millió euró + áfa összértékű szerződést még 2015-ben írták alá, a szemmel látható munkálatok azonban csak 2018 júniusában kezdődtek meg. A 19,54 km hosszú elkerülő építése egy olasz háromtagú konzorcium (Itinera SPA - Collini Lavori SPA - Via Design SRL) feladata. A majdnem 20 kilométerből 14 kilométer menetirányonként kétsávos lesz, a fennmaradó részen pedig menetirányonként egy-egy sáv áll majd az autósok rendelkezésére.Az elkerülő út vonalán két vasúti felüljárót is ki kell majd alakítani, illetve négy darab főút-becsatlakozást. Emellett lesz egy pihenőhely is, ahol a személyautók mellett a kamionok és az autóbuszok is megállhatnak szusszanni egyet. A tervek szerint a pihenőben kényelmesen el lehet majd fogyasztani akár az uzsonnát is, hiszen erre a célra padokat és asztalokat helyeznek ki. A konzorcium által rendelkezésünkre bocsátott részletes beszámoló szerint még egy benzinkút is helyet kap majd a pihenőnél.


Annak érdekében, hogy az elkerülő út szerepét maradéktalanul be tudja majd tölteni, a Szamoson egy 651,1 méter hosszú híd fog átívelni a Dana Hotel közelében, összekötve ezzel a két partot. A munkaterületen frissen készült felvételekről kiderül, a konzorcium kihasználja az indián nyár adta lehetőséget, azaz az ősz beköszöntével sem állították parkolópályára a munkagépeket.





 

 

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: