2010-06-28 13:42:33• hírek • Póti Orsolya

Látványos évadzáró gála

Miként az elmúlt években, úgy idén is látványos Gálaműsorral zárta az évadot a Szatmárnémeti Északi Színház társulata. A Harag György társulat a színház nagytermébe várta közönségét, hogy az elmúlt időszak szakmai sikereit együtt ünnepelhessék meg.

"Vannak emberek, színészek, zeneszerzők, jelmeztervezők, akiknek léte és verejtéke nélkülözhetetlen, és nagyon sokat jelent egy jó társulat kialakulásához." -mondta el Keresztes Attila művészeti igazgató köszöntőbeszédében, melyet  Csírák Csaba szatmárnémeti helytörténész és művészetkutató előadása, majd az örökös tagsági oklevelek kiosztása követett. Az előadás betekintést nyújtott a szép számban összegyűlt közönségnek a Szatmári Északi Színház történetébe, melyben 1956 őszétől egy nagy hitű csapat "egy színházszerű színház" megalapításáért küzdött. Csírák Csaba zárószava után a közönség és a társulat egy perces megemlékezéssel adózott az alapítótagok emlékének.

A gála megható és felemelő momentumának az örökös tagsági oklevelek átadása számított. Többek között oklevélben részesült Ács Alajos színművész, Bán Anna színművésznő, Bartos Ede, Dési Jenő, Diószegi Iván, Elekes Emma, Földesi Ilona, Farkas István, Harag György rendező, Kovács Ferenc irodalmi titkár, Sós Angéla színművésznő, Tompa Attila színművész és  nem utolsó sorban Csíky András a színház volt igazgatója a 60-as 70-es években.

"A múlt évszázad ötvenes éveiben megálmodták és műkodésbe hozták  Románia hatodik magyar színházát. Nagy elhivatottsággal szolgáltuk a közönséget, amelytől végtelen szeretett kaptunk. Életem legizgalmasabb és legértékesebb éveit töltöttem el itt." -  mondta el Csíky András beszédében.

Az oklevelek átadását a társulat két felvonásos produktuma követte: egy humoros fércmunka, melyet a társulat a 2009-2010-es évad előadásaiból készített. A "Három Csárdás Veszett Falu Dán Szirom" című produktum igencsak jó kedvre derítette a közönséget.



Látványos színházi gálával zárták az évadot


Mindemellett a szatmári közönség  a gálaműsorban  során megtudhatta, kinek is ítélték oda a művészeti teljesítményért járó díjakat, amelyekért idén is három kategóriában szálltak ringbe a színészek. A  szakmai zsűri döntött a Nívó díjak, illetve az Ács Alajos díj sorsáról, és legutoljára a Harag György díj sorsáról is. Talán kevésbé látványos, de ugyanannyira fontos, hogy a színház kiadta a Műszaki díjat is munkatársai közül valakinek.

A műszaki díjat Budizsa Anikó öltöztetőnek adták át. A művészeti teljesítményi díjat szavaztok alapján  Varga Andreának, Nagy Orbánnak és Csíki Orsolyának ítélték oda, a férfi alakításért járó díjat Nagy Antal, a női alakításért pedig Vencz Stella kapta meg. A színház idén először adta át az Ács Alajos díjat István Istvánnak, a Harag György díjat pedig Nagy Csongor érdemelte ki.

A közönség vastapssal jutalmazta a társulatot, mely zsíros kenyérre és egy pohár italra invitálta közönséget a színház előcsarnokában, hogy együtt ünnepelhessék az évad sikereit.

 



Képgaléria:

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: