2017-03-07 13:19:31• hírek • Kocsis Zoltán

Látványos baleset, ahol az ártatlan sofőr a bűnös

Több tekintetben is különös közlekedési baleset történt hétfő délután Szatmár megyében, Szatmárnémeti és Nagybánya között, Aranyosmeggyes közelében. Egyrészt két jármű balesetezett, de három került árokba, másrészt pedig a „vétlen" sofőr bizonyult bűnösnek, derül ki a Szatmár Megyei Rendőrség beszámolójából.

Suceavai férfi haladt a DN19F jelzésű országúton személygépkocsijával, amely egy trélert vontatott, rajta egy másik személygépkocsival. A DJ195-ös megyei út kereszteződéséhez közeledve a 26 éves férfi az előzési tilalom ellenére megpróbálta megelőzni az előtte haladó traktort, amely egy homokkal megpakolt szekeret vontatott. A manőver nem volt túlságosan sikeres, a két jármű összeütközött és valamennyien árokba borultak.

A helyszíni vizsgálatok alapján a 26 éves férfit megbírságolták és bevonták a jogosítványát, ám nem úszta meg a kalandot súlyos következmények nélkül a traktorista sem. Az 57 éves aranyosmeggyesi férfiról kiderült ugyanis, hogy semmilyen típusú vezetői engedéllyel nem rendelkezik, így büntetőjogi eljárást indítottak ellene.

Nem ez volt azonban a nap egyetlen komoly közlekdési balesete Szatmár megyében. Szamosdobon egy 25 éves závolyi (Zavoi, Krassó-Szörény megye) illetőségű férfi és egy 39 éves szatmári férfi vezette személygépkocsi ütközött össze. Személyi sérülés szerencsére nem történt, kiderült azonban, hogy a szatmári autós bizony alaposan felöntött korábban a garatra: 0,83 mg/l alkoholszintet mértek leheletében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: