2011-11-06 13:51:40• hírek • Kocsis Zoltán

Látványos baleset Sárköz mellett, komoly sérülés nélkül

Illusztráció
Illusztráció

Két közúti balesetnek voltak helyszínei Szatmár megye útjai pénteken és szombaton. A látványosabb Sárközújlakon történt, a komolyabb sérülést mégis Tasnádszántón szenvedték el.

Az első eset még péntek délután negyed hét körül történt az 1C jelzésű országúton Sárközújlak határában. A húsz éves Marius C. figyelmetlenül vezette tehergépkocsiját és nem tartotta be az ajánlott követési távolságot, ennek következtében nekiütközött az előtte a vele egyazon irányba haladó személygépkocsinak.

Az lökés következtében a 27 éves O. Ferenc vezette gépkocsi átcsapódott a másik sávra és ott összeütközött az ellenkező irányba haladó 37 éves Stefan S. gépkocsijával. A baleset azonban szerencsére inkább volt látványos, mint súlyos: egyedül O. Ferenc szenvedett könnyebb sérüléseket.

Szerencsétlenebbül járt viszont Tasnádszántón az az idős férfi, aki szombat délután negyed öt körül T. Emil utasa volt. A 31 éves férfi ugyanis a 108M jelzésű megyei úton haladva elveszítette uralmát az általa vezetett jármű fölött - ami egy szekér volt. Ennek következtében a jármű nekiütközött Nicolae F. az út szélén parkolt autójába. Az eset következtében a szekéren utazó 70 éves T. László komolyabb zúzódásokat szenvedett.

T. Emil ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés vádjával indul eljárás, egyszersmind mindkét balesetben érintett személyek esetében vért vettek, hogy megállapítsák, fogyasztottak-e alkoholt az eset előtt, derül ki a rendőrségi jelentésből.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: