2009-07-25 17:54:52• hírek • MTI

Látszatintézkedések a Kormány részéről

Augusztustól az év végéig 20 százalékkal csökkentik a miniszterek fizetését - jelentette be pénteken Emil Boc román miniszterelnök.

A kormányfő közölte, hogy augusztustól december végéig nem csak a miniszterek, hanem az ő fizetése is 20 százalékkal kisebb lesz. Rámutatott: ezzel az intézkedéssel is jelezni akarják, hogy ésszerűsíteni kell a költségvetési kiadásokat.
A román kormány egyre több kölcsönre szorul a csökkenő bevételek miatt. Pénteken a Cotidianul című napilap internetes kiadásában azt írta, hogy a román pénzügyminisztérium az idén 12 milliárd euró kölcsönt vett fel, részben a korábbi hitelek továbbgörgetésére, részben további kiadásfinanszírozásra.

Emil Boc

Legtöbb esetben rövid lejáratú állami kötvények kibocsátásával jutott pénzhez a kormány, amely az idén a tavalyinál négyszer több rövid lejáratú kölcsönt vett fel a költségvetési hiány fedezésére.

Románia márciusban csaknem 20 milliárd eurós, többoldalú hitelegyezményt kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Az IMF-fel áprilisban újratárgyalt egyezség szerint az államháztartási hiány az idén nem haladhatja meg a hazai össztermék (GDP) 4,6 százalékát.

Adriean Videanu gazdasági miniszter azonban a héten úgy nyilatkozott, hogy a hiány várhatóan eléri a GDP 7 százalékát. Románia augusztusban folytat újabb tárgyalásokat az IMF-el, és Videanu szerint a pénzintézet várhatóan felülvizsgálja a hitelegyezményt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: